A félhomályban uralkodó csend megnyugtatóan hatott Mártára, hiszen ez volt az öröm forrása: mellette volt élete párja, aki süketnémán tette a dolgát a számítógép mellett. Húsz éve már annak, hogy megszerette Ivánt. Fiatalságukat egy nagy baráti társaságban töltötték. Önfeledt vidámság vette őket körül, és senkit sem zavart, hogy köztük van egy hallássérült is.
Mindenki megtanulta a jelbeszédet, és így szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttük. A legnagyobb ajándék az volt számukra, hogy mindig egymásra figyeltek. Ezáltal teret engedhettek érzelmeiknek és minden mondanivalójukat zavartalanul ki tudták fejteni. Igaz, csak a hétvégéken élvezték az együttlétet, hiszen mindegyikük utazó vagy bentlakó középiskolás diák volt a szomszédos városban.
Iván a süketnémák intézetébe járt, ahol a legjobbak közé tartozott. A képzés eredményeképpen több szót is ki tudott érthetően mondani. Hallása is javult egy külföldi kezelés után.
Mártát soha nem zavarta barátja fogyatékossága, amit nem is tekintett annak. Elfogadta olyannak, amilyen volt. Erre igazán akkor döbbent rá, mikor Iván egyszer a diszkóban felkérte táncolni, igaz, a ritmus csak az egyet jobbra, egyet balra lépésekre redukálódott. De amikor Iván átkarolta, akkor ők a csend zenéjét hallották, és szorosan összebújtak. Ekkor értették meg egymás kimondatlan szavait is. A zene elhallgatott, de ők még azután is egymást átölelve álltak. Ennek már húsz éve.
Mikor a házasságkötésük szóba került, a szülők idegenkedve fogadták a bejelentést. Sőt, Iván szülei voltak inkább jobban elkeseredve, hogy fiuk nem az intézetben talált magához illő párt. De a fiatalok kitartottak az elhatározásuk mellett.
Családot alapítottak, Márta két egészséges gyereknek adott életet, boldogok voltak. Ez a csoda még szorosabbá tette kapcsolatukat.
Márta és Iván soha nem érezték, hogy mások lennének, sőt büszkék voltak kapcsolatukra, melyben nem voltak felesleges viták, üres fecsegések. Nem volt szükségük szavakra ahhoz, hogy éreztessék egymással szeretetüket, egymás elfogadását és azt a sors iránti hálát, hogy egymásra találva egy boldog közösséget alkotnak.
Kapcsolatukban a simogató csend beszédesebb volt bármilyen kimondott szónál. Úgy érezték, hogy folyamatosan beszélgetnek. Boldogságuk a mai napig töretlen.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
