Gajić Ervint futballedzőként és zenészként ismerik a Dráva-szögben, több csapat trénere volt, és régen ő maga is rúgta a bőrt. Élete egyik felét a sportnak, a másikat pedig a zenének szentelte. Ma egyszemélyes „zenekarként” szórakoztat, de valamikor a népszerű kiskőszegi FETT banda dobosa volt.
Ervin életében a zene és a sport szorosan összekapcsolódott, talán nem is kezdett volna zenélni, ha nem focizik a kiskőszegi futballcsapatban, és valószínűleg a FETT zenekar sem létezett volna a labdarúgás nélkül.
A ’70-es évek elején zajlott az élet Kiskősze-gen. A falu futballcsapata akkoriban magas színvonalon űzte e sportot, szoros meccset játszottak például a pélmonostori Spárta rangos csapatával, s csak a hosszabbításban vesztettek 3:2-re. A csapatban játszott Véber István, becenevén Fifi, Siladi Tibor, Zsivity Tibor és Gajić Ervin is, akik a FETT zenekart alapították. A név a tagok kezdőbetűinek mozaikja: Fifi, Ervin és a két Tibor.
Apja tudta nélkül kezdett dobolni
Ervint eleinte nem érdekelte a zene, a zenekar-alapítás ötlete a többiek fejéből pattant ki. Véber István volt a legidősebb, ő a tűzoltózenekarban kezdett játszani szaxofonon és klarinéton. Zsivity Tibor a billentyűs hangszer mögött állt, Siladi Tibor pedig énekelt. Ervinnek az édesapja dobolt egy Baranya-szerte ismert és kedvelt zenekarban. Főállásban szobafestő volt, így a dobfelszerelés csak hétvégenként került le a szekrény tetejéről.
A többiek csalogatták a bandába Ervint is, aki eleinte ódzkodott attól, hogy használja a dobot, aztán apja tudta nélkül mégis elkezdett rajta gyakorolni. A banda az ifjúsági szervezet akkori diszkóhelyiségében kezdte az első közös próbákat.
Ervinnek volt némi tapasztalata e téren, mert már a zenekar megalakulása előtt tanult harmonikázni, bár ennek kevés köze volt a doboláshoz. Az alma nem esik messze a fájától, apjához hasonlóan jó ritmusérzékkel volt megáldva.
A tanulás és a foci mellett szorgalmasan muzsikáltak is, egy hosszú évekig működő ifjúsági zenekar pályafutása kezdődött meg ekkor.
Az első koncert
A Zöld-szigeten akkoriban még zajlott az élet, étterem működött, melyet az öreg Petrak – így maradt meg Ervin emlékezetében – vitt, aki jól érezte magát a fiatalok társaságában, és támogatta az ügyüket. Mikor hallott az ifjúsági zenekarról, meg is hívta őket az éttermébe. A zenekar a pavilonban kapott helyet, körülöttük a vendégekkel teli asztalok tovább fokozták az első koncert sikere miatti izgalmat, ráadásul Ervinnek még egy oka volt az aggodalomra. Szüleit is elhívta az eseményre, de nem árulta el, hogy ők is zenélni fognak. Apja mindaddig nem tudott róla, hogErvin használja a dobfelszerelését.
A zenekar már játszott, amikor a szülők leértek, és hamarosan kiderült, hogy felesleges volt az aggodalom, apja nem vette rossznéven a próbálkozást. Amikor elhúzták a tíz számot – mert akkor még csak ennyit tudtak –, apa-fia beszélgetés következett. „Egész szolid“- mondta Ervinnek, és felajánlotta a segítségét a gyakorláshoz. Apja együttese pörgősebb számokat játszott, a FETT zenekar pedig táncdalokkal indult, s csak később fordultak a rockzene felé. A szünet után az étterem tulajdonosa még egyszer elmuzsikáltatta velük a tíz számból álló repertoárjukat, elégedett volt első fellépésükkel, ahogy mindenki más is.
Baranya-szerte koncerteztek
Az első koncert után egyre több buliban zenéltek, arra törekedtek, hogy minél több számot megtanuljanak, és bálokat is vállalhassanak. Sokat adtak a kinézetre, az akkori divat szerint hosszú hajat, lezser öltözéket viseltek, de FETT-es feliratú egyenpólót is öltöttek. De a kinézetnél is fontosabb volt a hangzás, amelyre nem sajnálták a pénzt, a koncertekből befolyt keresetet a hangszerek és a technika újításába fektették.
– Baranyában nem volt hely, ahol ne zenéltünk volna, a legkisebb településekre is eljutottunk. Persze akkoriban más volt a helyzet, sokkal több volt a fiatal mindenfelé, mint ma – mondta Ervin.
A bandának voltak „rajongói” is, akik elkísérték őket a koncertekre.
Idővel felvettek a bandába két bácskai tagot is, egy ritmus- és egy basszusgitárost, s onnantól kezdve FETT BOYS volt a teljes nevük.
Igazi lokálpatrióta
Ervin a labdarúgást sem hanyagolta el, teljesítményére és a játék iránti elkötelezettségére más csapatokban is felfigyeltek. Próbálták elcsalogatni, Dárda csapata meg is nyerte magának, de Ervin végül inkább hazament Kiskőszegre (Batina).
– Nekem Batina volt a világ közepe. A dunai sziget, az emlékmű, az emberek, az ifjúság, a lányok, a zene, a foci… Minden megvolt, amitől jól éreztem magam, nem hagytam volna ott akkor semmiért sem – mondta Ervin.
Ideje nagy részét az edzések és a fellépések töltötték ki. Nem maradt bulizni reggelig a koncertek után, hanem hazament, hogy a másnapi meccsen is olyan jól teljesítsen, mint a fellépésen.
A középiskolai és egyetemi zenélést Ervin a sorkatonai szolgálat idején egy katonazenekarban folytatta. Tehetségének köszönhetően könnyebb lett a saját katonaélete, a zenével pedig a bajtársaknak is szebbé tették a szolgálatot.
A régi zenekar tagjai külön utakon folytatták pályájukat, leszerelése után Ervin is más zenészkollégákkal állt össze. Lakodalmakat is vállaltak, egy időben úgy tele volt a programfüzetük, hogy a leendő ifjú párok a zenekarhoz igazították a nagy nap dátumát.
A focit lassan hanyagolnia kell, zenéjével viszont még ma is szórakoztatja a közönséget, méghozzá egyszemélyes „zenekarként” – mindezt addig, ameddig csak tudja. Ha elölről kezdhetné, mindent ugyanúgy csinálna.
{fcomments}
