Lássuk akkor még egyszer, hogy mik is azok a kisebbségi önkormányzatok/tanácsok. Milyen munkát végeznek, mik is a feladataik, és sokszor miért is nem tudják elvégezni azokat?
A kisebbségi jogokhoz mit sem értők, az azokat szándékosan félremagyarázók azt szajkózzák, hogy ezeknek az önkormányzatoknak az a dolguk, hogy infrastruktúrát hozzanak létre. Járdákat, bekötőutakat építsenek, esetleg munkahelyeket teremtsenek.
Ami természetesen nem igaz.
Július 10-ére írták ki immár a sorrendben harmadik kisebbségi önkormányzati választásokat. Kíváncsi lennék, vajon ez a dátum fölvetődött volna-e kormányszinten, ha parlamenti vagy „rendes” önkormányzati választások időpontját kellett volna meghatározni? Vagyis hogy a szabadságok idejére tegyék a voksolás dátumát?
Nem valószínű.
De hát mi csak kisebbségiek vagyunk, és hát legyünk őszinték, sem a járási, sem a városi nagypolitikában nem okoz zavart a létünk. Amin ezúttal azt értem, hogy a meghatározó önkormányzati szervek számára a kisebbségi jogok ezen eleven megtestesülései semmilyen súllyal nem bírnak, ezért nem is tartják őket fontosnak.
Nem úgy a mi számunkra.
Annak ellenére, hogy sem vétójoga, sem szankcionálási lehetősége nincs ezeknek a kisebbségi tanácsoknak (önkormányzatoknak), azért kemény és kitartó munkával mégis sikerült számos olyan dolgot kieszközölni, amelyek némiképpen „komfortosabbá” teszik kisebbségi létünket. Egyesek bizonyára emlékeznek, milyen nehézségekbe ütközött kezdetben a pélmonostori rendőrkapitányságon a kétnyelvű személyi igazolvány kérelmezése. Azoknak, akik nem tudtak/mertek kissé erélyesebben fellépni, az ablak másik oldalán ülő hölgyek szavakban is megnyilvánuló ellenállása miatt nem lett kétnyelvű az okmányuk. De ugyanilyen, kezdetben szélmalomharcnak tűnő csatákat vívtak a szóban forgó kisebbségi testületek a kétnyelvű táblákért is, és örömmel nyugtázhatjuk, hogy mostanra már jobb a helyzet ez ügyben, mint Erdélyben! A legnagyobb csatát pedig a Hercegszőlősi járásban tudták megnyerni, ahol a magyar nemzetiségű elöljárónál sikerült hosszú évek után elérni, hogy a helységnévtáblákra anyanyelvünkön is kiírják a járási központ nevét…
De ide sorolhatnám a kengyiai magyarok ügyét is, ahol a kiskőszegi és a megyei magyar kisebbségi önkormányzat és annak tagjai tettek meg mindent, hogy a Vajdaságban, Horvátországtól egy országhatárral is elválasztott területen, de mégis horvát állampolgárként élő magyar embereknek valamilyen módon megkönnyítsék az életét. Akiknek az orvosi ellátás vagy a posta, a nyugdíjakhoz való hozzájutás is gondot okozott kezdetben. Ezek az emberek csak a kisebbségi önkormányzatnak, illetve tagjaik beleérző-képességének köszönhetik, hogy életkörülményeik némileg javultak.
Természetesen egyéb, ezúttal nem említett eredmények is vannak, és sajnos számos ügyben kell még megvívni a „csatákat”, hogy javulás következhessen be.
A sorsunk rajtunk is múlik! És ki küzdjön jogainkért, ha mi magunk nem tesszük ezt meg?
