A laskói iskola után – melyről az elmúlt hetekben cikkeztünk – a vörösmarti általános iskola felé vettük az irányt, és visszamentünk az időben fél évszázadot, hogy Baranyai Schneider Júlia munkásságáról emlékezhessünk meg. Nemcsak a vörösmarti algimnázium tanára volt, hanem a baranyai magyaroké is. Néprajzkutatói munkája is jelentős. Életműve most is aktuális, és az is marad. Kiolthatatlan fénnyel világította meg Baranya múltját, hogy örökös útmutatóul szolgáljon az utána következő generációknak.
A Drávaszög első néprajzkutatója a Vörösmart alatti rétben található monyorósi vadászlakban született 1906-ban. Az elemit Vörösmarton, a középiskolát Pécsett végezte el, egyetemi tanulmányait pedig Belgrádban folytatta latin-magyar szakon. Hivatásul a tanári pályát választotta. Kezdő pedagógusként egy távoli szerbiai kisvárosba, Čačakra került, de szíve hazahúzta, így mihelyt tehette, visszatért a Drávaszögbe. A második világháború után pályafutását a vörösmarti általános iskolában folytatta, magyartanárként itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Az iskola 1949-ben algimnáziummá alakult, ami egyfajta magyar iskolaközponti státuszt adott a nagyközségnek. A településnek egyszer már, a 16. században volt ilyen kiemelkedő szerepe a vidék életében, akkor még a Duna kikötővárosaként.
Akkora volt az érdeklődés a vörösmarti tanintézmény iránt, hogy a régi felekezeti iskola épülete kicsinek bizonyult, ezért a Deák-szurdok elején álló épületből a falu közepén elhelyezkedő vendéglő helyére költözött. Ebben az algimnáziumban, majd általános iskolában tanított Schneider Júlia. Olyan meggyőzően, olyan elhivatottsággal, hogy a diákság túlnyomó többségét szinte megbabonázta. Rajongtak érte. Nemcsak diákjai, hanem munkatársai is szerették. Petrik László vörösmarti nyugalmazott tanárnak is sokszor eszébe jutnak az együtt töltött évek.
– Szigorú volt a munkájában, a diákok mégis az ő szakkörébe „tolakodtak”, az ő óráit várták. Szerették és nagyra becsülték, mint ahogy mi, a kollégái is – mondta Petrik tanár úr.
Lábadi Károly néprajzkutató szerint a Drávaszög népe nagyon sokat köszönhet Júlia tanárnőnek, hiszen nemzedékeket nevelt a szülőföld szeretetére. – Már a kisiskolások érdeklődését felkeltette azon értékek iránt, amelyeket Baranya népe teremtett. Számos művelődéstörténeti értékre irányította rá a kisdiákok figyelmét. Nevelőként, magyartanárként maradandót alkotott, hiszen a nyelv szeretetére nevelte a gyerekeket – mondta a néprajzkutató.
A Baranyai Júlia Múzeumi Gyűjtemény az ő gyűjtőmunkájának az eredménye
Baranyai Júlia nemcsak a vörösmarti iskola barátságos légkörében szorgoskodott, hanem a Drávaszög néprajzkutatójaként is. Négy évtizeden át járta a Drávaszög településeit tárgyi emlékek után kutatva. A múlt megbecsülését diákjaiba is beleplántálta, segítették e munkájában. Együtt gyűjtötték a padlásokon, kamrákban szunnyadó és a földből előkerülő archeológiai és néprajzi leleteket, melyeket eleinte a Deák-szurdok egyik borospincéjének a présházában őriztek, később pedig a falu közepén álló tágas portán kaptak helyet. Ennek eredményeképpen született meg később a tájmúzeum, amivel a tanárnő életének egyik legnagyobb álma teljesült. Senki sem gyűjtött össze annyi régi értéket e tájon, mint ő.
A hálás utókor halála után Baranyai Júlia Múzeumi Gyűjteménynek nevezte el. Baranyai Júlia hatására kezdett Pataky András is honismereti és helytörténeti kutatásba, a vele készült interjúk során gyakran emlékezett vissza a tanárnőre.
Műveivel, életművével ma is tanít
Írásaival elsőként hívta föl a figyelmet a Drávaszög szellemi és tárgyi értékeire. Gyertyafény című műve Laskó múltjával foglalkozik. „E könyvecskéje őt is lélekben laskaivá avatta, ez volt az alapvetése a Vízbe vesző nyomokon című, nehezen meghatározható műfajú kötetének” – olvasható a Száz magyar falu könyvesháza című könyvsorozat Laskóról szóló kötetében, melynek szerzője Lábadi Károly.
A Vízbe vesző nyomokon a legrégebbi időktől a 19. század végéig öleli fel Baranya művelődéstörténetét. Ma is sokat jelenthet a kisebbségi sorsba kényszerítetteknek, hiszen a múlt öröksége önbizalmunkat erősíti. A kötet 1976-ban jelent meg először, ezt követően még két kiadást ért meg. Legutóbb 2004-ben látott napvilágot a HunCro és az újvidéki Forum közös kiadásában.
A tisztelői által tanárnőnek szólított Baranyai Júlia 1982-ben halt meg. A drávaszögi magyarok emlékezetében még ma is él. Ránk hagyott műveiből sugárzik nagysága, a szülőföld szeretetének szelíd parancsa.
{fcomments}
