Vasárnap több mint ötven kilométeres élőlánc állt össze a Székelyföldön, ahol az emberek békében, méltósággal és világosan fejezték ki akaratukat és igényüket a területi autonómia iránt.
A különböző autonómia-formák – beleértve a területi autonómiát – Európa számos országában elfogadottak. Ezek a legtöbb esetben történelmi igazságtalanságokat, elcsatolt területeket, elszakadt nemzetrészeket rendeztek. Kivívásuk több évtizedbe telt, de minden esetben bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a nemzeti közösségeket, és nem veszélyezteti az adott államok területi integritását.
Az Európai Unió mégsem akar belefolyni egyik tagállama autonómia-törekvéseibe sem, még akkor sem, ha ilyenek bizony másutt már jó ideje működnek.
A finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak autonómiája a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. Az Államtanács fennhatósága alá tartoznak; ez a rendszer szinte semmit nem változott létrehozása (1634) óta. Az Åland-szigeteknek mintegy 25 000 lakosa van, ami az ország népességének 0,5%-a, és szinte valamennyien svéd nyelvűek. Hivatalos nyelvek: finn és svéd.
Az olaszországi Dél-Tirolban mind az olasz, mind a német hivatalos nyelv. Emellett a ladin (egy rétoromán dialektus) is hivatalos nyelvnek számít egyes településeken. A 2001. évi népszámlálás szerint a 116 településből 103-at többségében német, ötöt olasz, nyolcat pedig ladin anyanyelvűek laknak. A többségében ladin népességű községekben az olasz, a német és a ladin nyelv is egyenjogú, iskoláikban mindhárom nyelvet oktatják.
Spanyolország autonóm közösségei saját törvényhozással és kormányzattal rendelkeznek, de önkormányzati hatáskörük nem azonos, például nincs mindegyiknek saját rendőrsége, oktatási és egészségügyi rendszere. Az autonómia legmagasabb fokáig eljutott, a legnagyobb területi autonómiával rendelkező közösségek Baszkföld, Galícia, Katalónia és Andalúzia. Ezeken a területeken hivatalos nyelv a spanyol mellett a katalán, a baszk és a gallego is.
Tehát nem ördögtől való, hogy egy népcsoport, egy nemzeti közösség, így a magyar is megpróbálja kiharcolni magának az autonómiát. Nem kiválásról, elszakadásról, hanem minden esetben önrendelkezésről van szó – ha másoknak jár, miért ne járna a magyarnak is?
A Székely Nemzeti Tanács nemrég (még a nagy menetelés előtt) aláírásokat gyűjtött azért, hogy ezt az EU szintjén oldják meg (alkossanak meg egy jogi keretet a kisebbségek önrendelkezési jogáról), és ezt a Lisszaboni Szerződésre hivatkozva be is terjesztette az Európai Bizottság elé.
Az Európai Bizottság viszont elutasította a tervezetet, vagyis valójában csak elhárította az illetékességet ebben az ügyben, ugyanis az EU sem nem támogatja, sem nem ellenzi területi autonómiák létrehozását vagy létezését. Vagyis az Európai Uniónak nincs semmi mondanivalója az autonómiáról, és a tagországokra bízza, hogy maguk döntsenek arról, megadják-e vagy sem az államaik területén élő nemzeti közösségeknek, kisebbségeknek.
A székelyföldi magyarok törekvéseiben egy erős anyaország nagyon sokat segíthet, mert nem lesz egyszerű az autonómiát kiharcolni, ebben a románok se nem voltak, se nem lesznek partnerek.
Egyetérthetünk az Erdélyi Magyar Néppárt külügyi alelnökével, brüsszeli kabinetfőnökével: „Székelyföld autonómiája az Európai Unió érdeke is. Ugyanis egy kontinens csak akkor lehet gazdaságilag erős, ha a tagállamaiban nincsenek feszültségek, konfliktusok a kisebbségek rendezetlen helyzete miatt.”
