A legtöbbünknek a tea egyszerűen egy meleg ital. Varga Zita számára azonban ennél jóval több: rituálé, közös élmény és egy pillanat, amikor végre megállhatunk egy kicsit. A távol-keleti teakultúra iránt évek óta elkötelezett szakember szerint a jó teázás nemcsak arról szól, mi kerül a csészénkbe, hanem arról is, hogyan fogyasztjuk el.
Riportalanyom, Varga Zita bellyei származású, az eszéki magyar iskolaközpontban kezdte tanulmányait. A gimnázium után a budapesti ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát, de jelenleg is tanul Bécsben, méghozzá menedzsment mesterszakon, Tallinban pedig elektronikus közigazgatás szakon.
A nemzetközi informatikai világban eltöltött több mint tíz szolgálati év után most saját vállalkozásba kezd, miközben egyre jobban elmélyül a távol-keleti teakultúrában.
Arról beszélgettünk vele, hogyan vált a tea a szenvedélyévé, mit tanult a tradicionális teázásból, és milyen helyet foglal el a tea a mindennapjaiban.
– Ha jól tudom, az Európai Különleges Teák Szövetsége (European Specialty Tea Association) tagjaként tartottál már előadást konferencián, és tradicionális teaszertartásokat is vállalsz.
– Így van, idén májusban két eseményen is előadtam: az Európai Tea Konferencián Brémában (Bremen) és a SFeraKon fesztiválon Zágrábban. Mivel nem szeretek repülni, ezért Budapestről vonattal utaztam Brémába, majd onnan Zágrábba és végül Eszékre. Brémában a munkahelyi teázási szokásokkal kapcsolatos kutatásaim eredményeit mutattam be, Zágrábban pedig arra kerestük a közönséggel a választ, hogy a tea végül is méreg vagy gyógyszer…
– Nagyon izgalmas! Megosztanál valamit a munkahelyi teázási szokásokkal kapcsolatos tanulmányodból?
– Minden munkahelyen jelen van a tea valamilyen formában, de nem érjük el a csapatépítést, ha csak egy teafiltert áztatunk a bögrébe az asztalunknál. A közös élmény az, ami formálja a csapatot, azon belül is a rituálé. A heti közös teázás, amire rászánjuk az időt és a teret, hozza meg a kívánt hatást.
– És mire jutottatok a zágrábi válaszkeresés során: méreg vagy gyógyszer?
– Jók a túlélési esélyeink, ha teázunk.
– Mesélnél az első, meghatározó teaélményedről?
– A Zhao Zhou nevű (budapesti) teaházban egy filmvetítésen egy kínai érlelt (puer) teát szolgáltak fel. Először eléggé fura volt, ízre inkább földes, keserű, de minél többet ittam belőle, annál jobban ellazított és leolvasztotta az aznapi feszültséget. Akkor voltam először „tearészeg”, ami azt jelenti, hogy az ember ellazul, de mégis éber marad, fókuszált. Nagyon kellemes állapot.
– Volt-e mestered, milyen forrásokból tanultál?
– Sokat olvastam és rengeteget jártam teaházakba, fesztiválokra, konferenciákra. Elvégeztem több kurzust is, a Nemzetközi Japán Teaszövetség (GJTEA) középszintű japántea-képzésére vagyok a legbüszkébb. Jövőre szeretném megszerezni a mesterfokozatot, de ahhoz már Japánba kell menni.
– Akkor tehát jövőre Japánba utazol?
– Igen, szeretném elvégezni a mesterkurzust, addig tanulom a nyelvet. Szerintem a tradícióval akárhol meg lehet ismerkedni, viszont azt el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk japánok – vagyis a nüanszokat nehezebben fogjuk észrevenni. A teatradícióban (chado) alapvetően két út van: vagy éveket töltünk el a teaszertarás elsajátításával, vagy követjük a japán teabölcs, Sen no Rikyu szavait: „A tea csak annyit jelent, hogy vizet forralunk, megfelelő módon teát készítünk, majd megisszuk”. Én valahol a kettő között vagyok, szeretek tanulni, de beláttam, hogy ez mégiscsak egy teljesen más kultúra, amit tisztelek, de sose fogom teljesen megérteni.
– Miért éppen a japán teakultúra ragadott meg?
– Minden teának kicsit más a hangulata. A japán teák kifinomultak, zamatosak, valódi ízbombák, megjelenik bennük a japán precizitás és üdeség. A kínai teák ezzel szemben érleltek, sütöttek, kicsit vadabbak. Bár mindkettőt szeretem, a japán teázási módszereket kedvelem jobban, így abban mélyedtem el inkább.
– Európai (magyarországi, drávaszögi…) olvasóink számára össze tudnád röviden foglalni a tradíció lényegét?
– A jó teához alapvetően nem kell más, mint egy kis tudás meg jó tea, jó víz, jó szűrő és egy-két csésze. Ez az alapja. Ami szerintem a lényeg, hogy az ember megértse a teát és ne csak úgy igya, mint egy kólát, hanem üljön le, készüljön rá, szagolja meg a leveleket, ízlelgesse – keressen benne ízeket, gondolatokat, érzéseket. Japánban például a teamester a szertartás alatt elmondja, hogy honnan szerezte a vizet, mit jelent a minta a csészén, hogy készült a teasütemény, honnan van a tea és még sok mást. A dolog arról szól, hogy átérezzük a pillanatot, hiszen az múlandó. Soha nem fogjuk kétszer ugyanazt a teát inni, ugyanis mindig lesz valami változó a képletben.
– A távol-keleti teakultúrákban fontos a lelassulás. Mit jelent ez egy európai ember számára? Lehet-e a teázás egyfajta tudatos ellenpontja a mai rohanó életnek?
– Nyilván lehet rohanásban is teázni – például mostanában nagyon felkapott a matcha latte meg a bubble tea, amit az emberek „útközben”, elvihető pohárból isznak. Azonban a tea akkor teljesedik ki, ha az ember odafigyel, hogy mit iszik és hogyan. Közösséget is jól lehet építeni teával – erről szólt a kutatásom is. A közös teázás segíthet hatékonyabbá tenni a csapatmunkát a munkahelyen vagy akár konfliktusokat is feloldani, de ehhez nem lehet elvihető pohárból szürcsölni, hanem le kell ülni, közösen elkészíteni és inni.
– Milyen teáid vannak otthon?
– Pár éve csináltam leltárt, akkor 70 fajtát számoltam össze. Most már szerintem több van – rengeteg japán és kínai teám van, de persze vannak gyógy- és gyümölcsteáim is.
– Van-e kedvenced, és miért az?
– Nagyon szeretem a tamaryokucha nevű teát. Ez egy japán zöld tea, igazán friss és zamatos.
– Hogy néz ki a mindennapi teázási rutinod?
– Viszonylag egyszerű – többnyire japán zöld teákat iszom délutánig, utána sütött vagy fermentált teákra váltok, mert azokban kevesebb a koffein. Nem szoktam bonyolítani, de azért mindig megszagolom a leveleket, néha kísérletezek a vízhőmérséklettel vagy jegyzetelek. Időközben azért néha iszom vizet is.
– Mondanál néhány szót a sütött és a fermentált teák közti különbségről?
– A tea kicsit olyan, mint a bor. Egyfajta növényből – a teacserjéből – többfajta teát lehet gyártani. Japánban általában gőzölik a tealeveleket, ettől lesz friss zöld a színük. Kínában és Tajvanban szárítják, fermentálják és sütik. A szárított tea a fehér tea, a fermentált és sütött pedig az oolong. A puer és a fekete tea fermentált teák, ez adja az erősebb, földes ízeket. Az, hogy egy tea pontosan hogyan készül, a teamesterek titka, egy jó oolong tea legyártása bonyolult feladat – akárcsak a jó bor elkészítése.
– Ízük vagy esetleg (egészségügyi, testi-lelki állapotra gyakorolt) hatásuk szerint választod meg, hogy mit fogyasztasz éppen?
– A teakultúrában sokat számít, hogy éppen milyen évszak van. Nyáron a lágyabb, frissebb teákat választom, télen pedig a sütött, fűszeresebb teákat.
– Milyen teát ajánlanál annak, aki kilépne a filteres teák világából?
– Nehéz kérdés, mert mindenkinek más az ízlése. Ha valaki a keserűbb teákat szereti, akkor egy sencha jó választás lehet, a sütött teák kedvelőinek hojicha-t ajánlanék. A kínai teák közül az oolong-teák sokszínűek, és kevésbé lehet elrontani az elkészítésüket.
– A szertartásos teafogyasztás gyakorlatával szert tettél-e valami mélyebb életbölcsességre, amit megosztanál az olvasókkal?
– Mindent lehet bonyolultan csinálni, de nem érdemes túlgondolni.
– Van-e olyan tea, amely az otthont idézi föl benned?
– Furcsa kapcsolat talán, de van egy fermentált kínai tea, ami a késő nyári szüretet idézi föl bennem, amikor a családdal együtt szedtük a szőlőt. Pont olyan illata van a teának, mint a napsütötte leveleknek, némi édeskés gyümölcsillattal. A színe pedig tiszta arany.
