Időről időre kénytelenek vagyunk szembesülni azzal a ténnyel, hogy kevesen vagyunk, amiből aztán számos hátrány származik egyénileg és a közösségünkre nézve is. Kezdődött a nemzetközi vonatok megszüntetésével tavaly, ami komolyan megnehezíti a Magyarországon tanuló diákok helyzetét. Az illetékesek arra hivatkoztak, hogy a járatok nem gazdaságosak, kevesen utaznak rajtuk, és ezért törölték azokat.
Gazdaságosságra hivatkoztak akkor is, amikor össze akarták vonni a magyar középiskolai osztályokat. És eszükbe sem jutott a reciprocitás elve, de az sem érdekelte az illetékeseket, hogy megsértik az alkotmány erejű kisebbségi törvényt, és az a tény sem zavarta őket, hogy nem a két ország közötti kisebbségvédelmi egyezmény szellemében akarnak eljárni. Egyszerűen csak az lebegett a szemük előtt, hogy túl sokba kerül a dolog.
A következő „csapás” nyelvében érheti a horvátországi magyarságot. A DIGI Tv az egyetlen olyan műholdas szolgáltató Horvátországban, amely az anyaországi csatornákat eljuttatja a horvátországi magyar otthonokba. Ám hamarosan ki akarja venni kínálatából ezeket. Ugyanolyan megfontolásból, mint a fentiek (azzal a különbséggel, hogy ők tényleg üzleti alapon működnek): nem kifizetődő számukra. A kisszámú horvátországi magyar előfizető nem tudja „kigazdálkodni” azt az összeget, amely a magyar kereskedelmi csatornák sugárzási díját fedezné.
Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, Magyarország is átáll a digitális sugárzásra. Október 31-én elsötétülnek azok a magyar csatornák is, amelyeket eddig analóg antennával fogtak az emberek. A határ közelében fekvő településeken élők esetleg elcsíphetik a magyar Mindig tévé alapcsomagját (RTL klub, TV2, m1, m2, Duna és Duna World), amely ingyenes, de hogy melyeken lesz erre lehetőség, majd csak akkor derül ki, ha már megtörténik az átállás.
A szlavóniaiak és a szórványban élők viszont már biztosan magyar adók nélkül maradnak.
Ha nem összeesküvésről, a maroknyi horvátországi magyarság végleges asszimilációjának valamiféle központi tervéről van szó, csak a véletlenek egybeeséséről, akkor is elgondolkodtató.
Tudomásunkra jutott, hogy a közszolgálati média is spórolni szeretne! Mit gondolnak, hol kezdenék? Hát „természetesen” a kisebbségi műsoroknál. Mivel kisebbségi televíziózás nincs (ez is csak Horvátországra jellemző, még Szlovéniában is, ahol hétezernyi magyar él, van négyórás magyar nyelvű tévéadás, valamint 16 órás magyar rádióműsor a közszolgálati médiában), a rádiós műsorokat szeretnék megszüntetni, már az eszéki rádió magyar nyelvű adásával is próbálkoztak.
Vajon meddig lesz még energiája ennek a kis lélekszámú közösségnek, hogy ellenálljon a véletlenek összejátszása következtében a megmaradását veszélyeztető állandó nyomásnak?
Magyar nemzetpolitikai szinten többször is felvetődött a kérdés, érdemes-e még foglalkozni a maroknyi szlovéniai és horvátországi magyarsággal, vagy az erőforrásokat inkább a nagyobb régiók megmentésére kell fordítani? Oda, ahol még üzleti alapon tudnak létezni magántulajdonban lévő magyar lapok és kábeltelevíziók, ahol az iskolákban még van gyerek, ahol egy-egy faluban vagy városban annyi magyar él, mint a szóban forgó két országban összesen.
A válasz: Igen! Itt, ahol a többségi nemzet túlsúlyánál fogva sokszor visszaél a helyzetével, igenis elkel a segítség!
