Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja, Magyarország hivatalos állami ünnepe.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke szerint az állam ma mi vagyunk mindannyian, és meg kell értenünk, akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést. Az államfő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „Mi vagyunk a garanciái annak, hogy erős, államalkotó nemzetként a jövőben is fennmaradjunk”.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédében felidézte a korszakot, István királlyá koronázásának körülményeit, a pogány előzményeket, a belharcokat és a külső támadásokat. Szent István Intelmeiből idézett, és legnagyobb erénynek a szerénységet mondta. Kifejtette, hogy István nemcsak jó vezető és jó apa, hanem jó ember is volt. Intelmei nem csak fiához, hanem mindenkihez szólnak.
Hozzánk is!
Szent István napját mi, külhoni magyarok – és most már magyar állampolgárok is – sajátunkként ünnepeljük itt, a szülőföldünkön. Még akkor is, ha egyesek ezt rossz szemmel nézik, és akkor is, ha a közülünk valók közül egyesek még mindig nem tudják fölvállalni.
A magyar emberek egy évezrede itt élnek – a mi őseink nem mentek sehova, és mi még ma is Szent István örököseinek tekintjük magunkat. Az államhatárok mozogtak a fejünk fölött, de alapvető nemzeti érzéseink a közel 100 év alatt sem változtak. Semmilyen hatalom nem kényszeríthet rá bennünket, hogy ne sajátunkként éljük meg az ünnepet, hogy szülőföldünkön, szűkebb hazánkban ne érezhessük emelkedettnek azt.
Akik nem ismerik történelmünket, I. István és a többi ősünk életművét, föl nem foghatják, hogy miért ragaszkodunk olyan konokul drága anyanyelvünkhöz, iskoláinkhoz, hagyományőrző együtteseinkhez, gyökereinkhez és szülőföldünkhöz. Valahogy úgy, ahogy azt Radnóti Miklós megfogalmazta:
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa./ Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága/ s remélem, testem is majd e földbe süpped el./ Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel/ egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,/ tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,/ s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon/ a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.”
Amíg magunkévá nem tesszük a fontos intelmeket, amíg nem tanulunk a múltból, amíg össze nem fogunk, és széthúzás helyett nem a közös érdekekre fektetjük a hangsúlyt, amíg nem növünk fel a feladathoz, addig nem fordul jobbra a sorsunk.
Csak akkor élhet teljes életet az ember, lehet boldog és emelkedett, felvilágosult és kisebbségi komplexusoktól mentes, erős és annak az Európai Uniónak is teljes értékű tagja, amelyet István király már ezer éve megálmodott, ha végre felülkerekedik önmagán, és elhiszi magáról mindazt, amit belül már tud: „Az állam ma mi vagyunk mindannyian, és meg kell értenünk, akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést.”
