A statisztika szerint tízből öt fiatal nem dolgozik hazánkban. De vajon nekik mi a véleményük a dologról? Vajon ők akarnak-e dolgozni? Mert nem mindegy, hogy azért munkanélküliek fiataljaink, mert nincsenek szabad munkahelyek, vagy mert egyáltalán nincs kedvük dolgozni.
Az Adriatic Intézet felmérése szerint Horvátországban a fiatalok 51,6 százaléka állástalan, és ez a szám egyre csak növekszik. Európában a rekordot még ma is a görögök tartják 59,1 százalékkal. Rögtön mögöttük ott vannak a spanyolok 55,9 százalékkal. Az Európai Unió átlagához viszonyítva az említett mindhárom országban lesújtóak az adatok. Ugyanis az EU-ban 23,5, az ún. eurozónában 24 százalék a munkanélküliek száma. Németországban és Ausztriában a legkevesebb az állástalan fiatal, mindössze 7,6 százalék az arányuk, ami irigylésre méltó.
A munkanélküliség azért nem kizárólag a szabad munkahelyek hiányának a következménye. Az alábbi felmérések legalábbis erre utalnak.
Nagy-Britanniában tízből nyolc munkáltató az álláskeresőkkel való interjú során sokkal inkább érdeklődik a jelentkező munkamorálja, mint a képességei iránt. Arra sokkal jobban kíváncsiak, hogy milyen a pályázó munkához való viszonya, mint ara, hogy mennyire tudnak olvasni és számolni. Ugyanis egyre több fiatal hagyja ott az iskolát, nincs szakmája, írni és olvasni is alig tud (ez a nyugati országokra vonatkozik, de nálunk sem sokkal jobb a helyzet).
A brit munkaadók 62 százaléka szerint a fiatal munkakeresők etikai hozzáállása sem megfelelő, nem igazán örülnek annak, hogy dolgozniuk kell, az állás azért kell nekik, hogy legyen pénzük szórakozásra.
Itthon sem jobb a munkamorál, a hozzáállás.
A minap egyik ismerősöm fia érkezett meg a tengerpartról – még el sem kezdődött rendesen a szezon, a fiatalember felült a vonatra, és az első fizetésével a zsebében hazajött. Az indoklás úgy hangzott, hogy sokat kell dolgozni, és ott minden sokba kerül: drága a kávé meg a sör, nem éri meg . Itthon azóta 11-ig alszik, sörre meg cigire pedig az anyjától, apjától kéri a pénzt.
Még egy „érdekes” példa. Újságunkban megjelentettünk egy, a feladó által sürgősnek nevezett álláshirdetést, aki azonban nem adott meg e-mail-címet, és mivel nem értem el telefonon, odaírtam hát a sajátunkat, arra gondolva, hogy mi majd eljuttatjuk a jelentkezéseket a feladónak. Nyári munkáról volt szó, nem kellett volna halálra dolgoznia magát, rugalmas munkaidő, igazából különösebb elvárások sem voltak. Egyetlen ember jelentkezett csak, aki rögtön azt kérdezte, anélkül, hogy bármi más érdekelte volna, hogy „mennyit fizet?”
A legtöbb munkáltató már úgy van vele, hogy nem baj, ha nem ért semmihez a pályázó, nincs tapasztalata, szakképesítése, majd mi megtanítjuk, csak akarjon dolgozni. Legyen önbizalma és önismerete, jó kommunikációs készsége, legyen „csapatjátékos”, megértse a vállalat céljait és filozófiáját – a fiataloknál azonban ezen munkavállalói erények egyike sem tapasztalható, mondja a legtöbb munkaadó (tisztelet a kivételeknek).
