Közel két hét alatt felfoghatatlan mennyiségű, százmillió tonnákban mérhető víz áramlik át Európán. A lakosság éves teljes vízfogyasztásának a sokszorosát kitevő vízmennyiség ilyenkor nem áldás, hanem átok. Ahogy Széchenyi fogalmazott annak idején: »Nem a víz nemléte a baj, de az, hogy ott nincs elég víz, hol kellene, midőn ott, hol semmi haszna, elég, tán még sok is van«.
A legtöbb természeti katasztrófa után újra és újra rá kell jönnünk, hogy nem az ember uralja a Földet, és még mindig a természet az úr: vajon jelen esetben kikerülhetjük-e az elmúlt évszázadok drámáinak megismétlődését?
Hamarosan kiderül.
Fehér Lajos az Árvíz 1965-ben című könyvben a következőket írta: „Százhúsz napon át folyt a küzdelem a dunai árvíz ellen. Rendkívüli erőfeszítéssel, nagy anyagi és műszaki erők összpontosításával sikerült elérni, hogy a fő védvonalakon töltésszakadás nem következett be. Emberek tízezrei álltak őrt és küzdöttek a gátakon éjt nappallá téve. Nem azért, mintha ebből bármi előnyük is származott volna – sőt sokszor az életük is veszélyben volt -, hanem azért, mert úgy érezték: ez kötelességük. Ezt kívánja tőlük a közösség, ezt várják tőlük dolgozótársaik. Tudták, nincsenek egyedül. Bíztak az összefogás erejében, s mindvégig bátran támaszkodhattak is arra…”
A múlt század legnagyobb árvize vidékünkön is óriási pusztításokat okozott.
1965 májusának a második felében elkezdett áradni a Duna és a Dráva: akkor még senki sem gondolta, hogy katasztrófa lesz belőle. Május 21-én a víz elől Eszéken kimenekítik az alsóvárosiakat. A hónap végére a Dráva eléri a 486 centiméteres magasságot, június 12-ére az 515 centimétert. Még e hó 16-án a folyó Topoliknál 75 méter szélesen áttöri a gátat, majd Kopácson is szivárogni kezd a töltés, így a Dráva holtágánál (Stara Drava) összeér a két folyó, aminek következtében a víz átszakítja az Eszék-Pélmonostor közötti vasúti töltést: Bellye és Kopács is víz alá kerül.
Az áradás után egy hónapig folytattak kétségbeesett küzdelmet az emberek a vízzel. A vízállás rekordnagyságú volt, elérte az 542 cm-t.
Amikor a károk nagy részét elhárították az elárasztott területeken, és az eszékiek és a baranyaiak végre föllélegezhettek volna, újabb csapás éri őket: júniusban a Drávaszögben rekord mennyiségű eső hull: 225 liter négyzetméterenként. A Dráva újra megárad, és újabb helyeken töri át a töltést. A hadsereg Bellyén felrobbantja a gátat, hogy a víz „szétterülhessen” a Kopácsi-réten…
Alighanem sokaknak él még az emlékezetében az emlegetett „nagyvíz”, amit számos fénykép is megörökített, és amelyek közül sok most az interneten is megtekinthető.
1972-ben következett be egy újabb árvíz, amely ugyancsak elárasztotta Szlavóniát és Baranyát. Ekkor kezdik építeni a jelenleg is védelmünket szolgáló töltéseket, 1974-re el is készültek velük. Csak a Drávaszögben mintegy 100 kilométernyi, 9 méter magas gátak épültek. Ezeknek kell most kibírniuk a rekord mennyiségű, 500 éve nem tapasztalt árhullámot.
A kopácsi Halász utca 1965-ben
