Kató huszonhat éves volt, amikor megszülte kislányát, Rékát. Úgy gondolta, hogy felelősségteljes anyuka lesz. Az első években Réka rengeteget sírt. Kató hiába kutat az emlékezetében, nem emlékszik, hol rontotta el. Pedig játszott vele, mesélt, dalolt neki, ahogy azt minden édesanya teszi. Az igaz, hogy estére már sokszor olyan fáradt volt, hogy nem bánta, amikor férje átvette tőle a gyereket. Nem tiltakozott, ki ne örült volna annak, hogy egy apa intenzíven részt vesz a „babás” teendőkben.
Legalább volt egy kis „énideje”, amikor megpihenhetett.
Persze egy idő után jött a felismerés, hogy férje, Dani mindent jobban csinál. Meghatározta, hogy melyek azok az egészséges ételek, melyeket adhat neki. Melyik ruha a kényelmes, melyik időpontban kell altatni, mikor menjenek sétálni. Papírra is vetette a tennivalók sorrendjeit. Kató pedig úgy csinálta, ahogy férje tanácsolta, hitt abban, hogy az mindent jobban tud, hiszen tíz évvel idősebb is volt nála…
Hiába igyekezett a tanácsokat betartani, kislánya csak akkor evett, ha az apja is ott volt. Vele aludt, vele játszott. Imádta az apját!
Kató pedig döbbenten nézte, ahogy a lánya eltávolodik tőle. Hiába próbált már énekelni neki, meg sem hallgatta. Ha beszélgetni akart vele, otthagyta, rácsapta az ajtót.
Hol rontottam el? – kérdezte Kató, és feleslegesnek érezte magát.
Végül az is lett. Férje kijelentette, hogy csak a válás a megoldás, mert az ilyen boldogtalan házasságot, kapcsolatot nem lehet tovább erőltetni. Fizetni fogja az „asszonytartást” is, csak békében oldják meg a válást.
Kató feladta. Nem erőltette az együtt maradást, hiszen nem tudott volna ígérni semmi újat. Sírni sem tudott, de bánkódni sem. Úgy eltávolodott a lányától, a férjétől, hogy alig érzett veszteséget.
Ő költözött albérletbe, hagyta a családi házat az apának és a lányának.
Amikor rátört a magány, fuldoklott a sírástól, de nem volt képes változtatni a helyzeten.
Rendszeresen utalták át neki a pénzt, amit mindig félretett, mert azt tervezte, ha elmúlik a járvány, elutazik nagyon messzire, hogy ne kelljen foglalkoznia a kudarcos éltével.
Réka már kamaszlánnyá serdült, de soha nem kereste az anyját. Nem lettek bizalmas beszélgetések, olyannyira távol kerültek egymástól, hogy már semmi sem kötötte össze őket.
Elvesztette a lánya szeretetét, hiába volt jó anya, a férje mégis ellene nevelte.
Belenyugodva a veszteségbe megfogadta, hogy soha többet nem próbálkozik kapcsolatteremtéssel, de több gyereket sem akar.
Egyedül próbál boldogulni, mert a szíve mélyén tudja, hogy az anyai ösztöne soha nem hagyta cserben, de a legnagyobb ellenfele a férje lett, aki elrabolta a gyereke szívét.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
