Csak három betűből áll a NEM, mégsem merjük kimondani, mert akkor elfordulnak tőlünk. Nem fognak szeretni, vagy mi nem fogjuk szeretni önmagunkat, amiért visszautasítunk másokat. Ezért ilyen nehéz nemet mondani. Inkább lemondunk a saját igényeinkről, a megvalósításra váró célunkról, a szabadidőnkről, a lelki békénkről.
Judit már kislány korában is szófogadó, jó gyerek volt. Soha nem tudott a kérésekre nemet mondani. Szülei büszkék is voltak rá. Akkor is, amikor az iskola drámai csoportjában fellépett, pedig Judit tiszta szívéből utált szerepelni. De nem tudott nemet mondani tanárának, amikor felkérte, hogy vállaljon el egy szerepet. A legszívesebben olvasott volna egyedül a szobájában, ahol senki sem figyel rá, és senki sem várja tőle, hogy remekeljen.
Pályaválasztáskor is befolyásolták döntését. Szülei jogra íratták a gimnázium után. Semmi kedve nem volt ehhez a pályához, ugyanis az irodalmat szerette.
Teljesítette a szülők kívánságát, és az első állásajánlatot el is fogadta. Mindennap azt érezte, hogy csak a kötelességét végzi, de a munkájában nem talált örömöt.
Mindig attól félt, hogy ha nemet mondana valakinek, akkor többé őt nem fogadnák el; nem tudta, hogy csak a kép, amit mutat, az a fontos…
Párkapcsolata is az „igen” csapdája lett. Szülei baráti köre már előre kiválasztotta a „hozzávaló” férjet.
Judit, hogy elkerülje a nézeteltéréseket, nem mondott nemet a házassági ajánlatra sem.
Az egész kapcsolatuk csak egy látszat volt, amivel mindenki meg volt elégedve, csak Judit szenvedett, és minden erejét felőrölte a bizonyítani akarás.
Jó feleség lett, később jó anya, és jó „rabszolgája” a családjának. Mindenről lemondott, csak hogy teljesíteni tudjon.
Férjét éppúgy szolgálta, mint gyermekeit. A szabadnapjáról is lemondott, csak hogy segítsen az anyósának a takarításban.
Mindenkinél és mindenhol helytállt.
Elhaltak benne a saját igények, a saját kívánságok, céljai sem voltak. Mindenki előrébb volt számára. Vásárláskor is csak arra figyelt, nehogy valami olyan lemaradjon, amit a család kíván. Saját részére már nem is vett még ruhaneműt sem. Elővette lánykori ruháit és átalakítva azokat hordta. Iszonyatosan sok energiáját emésztette fel a megfelelni akarás. Amikor gyermekei már elhagyták a családi fészket, akkor egy kicsit megkönnyebbült. Elégedetten nézte csemetéi sikeres boldogulását.
Ezután döbbent rá, hogy addig senkinek nem mondott nemet, csak saját belső énjének, de azt folyamatosan. Ottmaradt egyedül a férjével, aki továbbra is csak az igeneket várta tőle.
Most eljött az ő időszaka. Összecsomagolta legszükségesebb holmiját, és külföldre utazott, hogy minél távolabb legyen azoktól az emberektől, akik csak azt várták tőle, hogy megtagadja még önmagát is azzal, hogy mindig igent mond.
Feltalálta magát az idegenben. Könyvtárosként helyezkedett el, talán most valósult meg az első álma. Végre egyedül dönthetett saját sorsáról, és ha kell, bármikor kimondja, hogy NEM, csak hogy rátaláljon végre ő is a saját lelki nyugalmára.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
