Kriszta középső gyerekként nőtt fel. Talán már ez is elegendő magyarázat arra, miért volt tinédzser kora óta nagy vágya az egyedüllét. A testvérek közötti szokásos dolgokon kívül nem történt vele semmi különös, mégis arra vágyott, hogy otthon azt csinálhasson, amit akar, úgy, ahogy ő szeretné – anélkül, hogy bárki figyelné, kérdéseket tenne fel, csúfolná vagy gúnyolná miatta.
Viszonylag sokáig kellett várnia: az egyetem után jött el az a pillanat, amikor beköltözhetett az első albérletébe. Nagyon izgatott volt: végre a maga ura lehet, méghozzá úgy, hogy senki máshoz nem kell alkalmazkodnia.
Volt egy háromgyermekes barátnője. Mindig bámulatba ejtette, ahogy megszervezi a családjuk életét. De ő nem vágyott semmilyen „szervezett” házaséletre, főleg nem gyerekekre. Úgy érezte, még nem jött el az ideje annak, hogy „feláldozza” az életét. Mindennap átéli a szabadság örömét, élvezi, hogy senki sem látja, és akár kézzel is belenyúl a tányérjába, nem törődik az íratlan szabályokkal.
Amikor kilépett a lakásból, természetesen ki volt sminkelve, csinos volt. De nemcsak másnak akart megfelelni, hanem saját magának is. Meg volt elégedve magával társasági lényként is. Nem is számított arra, hogy egy ismeretlen fiatalember nagy tisztelettel fog közeledni feléje. Kriszta szimpatikusnak találta.
Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy ez a viselkedés is csak a szabályok betartásáról szól. Nem hitt az őszinte közeledésnek. Elhárította a fiú udvarlását. Nem akart rabja lenni az elvárásoknak, nem akart megfelelni másnak, és nem akart „színészkedni”. Az motoszkált a fejében, hogy vajon mi történne, ha nem lennének nyilvános helyen. Kriszta egyáltalán nem szerette volna a látszat kedvéért sem megjátszani az „ideális” nőt. Úgy érzi, hogy most egyszerűen jó neki, mert végre egyedül van, ez nagyon megnyugtatja a lelkét. Többre egyelőre nem vágyik. Elégedett, kiegyensúlyozott és élvezi kis birodalmát, ahol egyedül lehet.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
