Erzsi már tíz éve dialízisre jár. Mindössze 54 éves volt, amikor lebetegedett. Alig élvezett egy évet a nyugdíjából, és már több betegség is megtámadta a szervezetét. Fiatalkorában még álmában sem gondolt arra, hogy ilyen nehéz időskora lesz.
Békés, meghitt családi életet éltek a ’91-ben kitört honvédő háborúig. Három kiskorú gyermekükkel
Magyarországon találtak menedéket. Nehéz időszak következett: pénztelenül kezdtek új életet az unokatestvérénél. Megkapták az udvari helyiséget, ahol szűkösen eléldegéltek. Szerencsére sok alkalmi munka adódott, így férjével minden nap eljártak napszámba. A fiúk középiskolások voltak. Kellett a pénz, nem akartak csak a segélyből élni.
A remény, hogy majd egyszer hazakerülnek, élt bennük. Szép családi házuk várta volna őket, ha nem költöztek volna be az idegenek. A tudat, hogy mások fekszenek az ágyukba, mások esznek a tányérjaikból rettentő szomorúsággal töltötte el őket.
Évek múlva már haza lehetett menni látogatóba. Addigra a lakók is kiköltöztek, vagyis eltűntek minden mozdítható tárggyal együtt. De nem bánták, mert nem is kellett volna nekik semmi a berendezésből. Se ablak, se ajtó, de még villanykapcsoló sem volt a falon. Egyedül a kád maradt meg a fürdőszobában. Amikor beléptek az üres házba, rájuk tört a sírás. De erőt vettek magukon, nagy lendülettel kezdték újra az életüket.
A fiúk nem jöttek velük haza. Befejezték a szakmunkásképzőt. Munkába álltak és hamarosan családot alapítottak. A letelepedési engedélyt is megkapták.
Erzsi és Józsi is visszakerült a munkahelyére, így már kölcsönhöz is jutottak, hogy legalább a konyhát és egy szobát berendezzenek. Nekik már az is elég volt, csak hogy végre otthon lehettek.
Szorgalmuknak köszönhetően elérték azt, amit akartak, és a nyugdíjkorhatár is elérkezett.
Azt hitték, majd testileg, lelkileg is megpihenhetnek, és ellesznek a háztáji tennivalókkal. Ám az átélt traumák nem múltak el nyomtalanul: Józsi agyvérzést kapott. Kerekesszékbe kényszerült. Aztán Erzsinek a veséi mondták fel a szolgálatot, és elkezdődött a dialízis. Ahogy múlt az idő, ő is úgy épült le. Legtöbb idejét az ágyban töltötte. Férje, amennyit tudott, segített.
A gyerekek nagyon ritka vendégek lettek. Nem vágytak haza, nem akarták nézni szüleik nyomorúságát.
Erzsi és Józsi életüknek ebben a rendkívül nehéz időszakában sem engedték el egymás kezét. De várták a véget, a megváltást.
Mégis minden reggel, amikor felkelt a nap, hálát adtak a sorsnak, hogy otthon lehetnek, és megmaradtak egymásnak.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
