Rózsa és Béla középiskolás korukban találkoztak először. Rózsának az volt az érzése, hogy Béla mindig valamilyen próbatétel elé állítja. Volt, hogy hetekig még jóéj-puszit sem adott neki, amikor hazakísérte.
A szilveszteri bulin minden lányt megtáncoltatott, csak őt hagyta ki. Rózsa hősiesen tűrte a próbatételeket. Nem hisztizett, nem is reagált. Igaz, már a szüleinek is bemutatta, akik szeretettel fogadták a fiatal lányt.
Az volt a kérésük, hogy gyúrjon tésztát a túrós csuszához. Szerencsére Rózsa ügyes, házias volt, mindamellett, hogy iskolába is járt. A próbatétel teljesítve…
A legnagyobb próbatételt azonban Béla katonai behívója „produkálta”. A tengerészethez sorozták be, ott kétéves volt a szolgálati idő. Rózsa ott állt a vasútállomáson és várta a sorát, hogy a nagy búcsúzkodás közepette talán rá is sor kerül.
Igen, őt a végére hagyta. Megölelték egymást, és Rózsa csak annyit mondott: Várok rád!
Ő akkor még középiskolás volt, és hűségesen várta a leveleket, amelyek nem is maradtak el, már cipősdobozban őrizte őket, azok most az egyszer csak kettőjükről szóltak. Béla azt írta, hogyha leszerel, május elsején megtartják az eljegyzést, és ha Rózsa lediplomázik, az esküvőt is.
A májusi leánykérésből nem lett semmi, mert Béla hiába adott vért háromnapos szabadságért, rövid volt az idő, hogy Vis szigetéről hazautazzon. Rózsa türelmesen várt.
Közben le is diplomázott, Béla pedig leszerelt. Nagy volt a boldogság és a tervezés, de közben Béla édesapja meghalt. Gyászolt a család.
Rózsa, miután nem tudott elhelyezkedni, beiratkozott az egyetemre. Egy időre eltávolodtak egymástól. Hiába próbálkoztak a fiúk közeledni hozzá, ő Bélára várt és a lánykérésre.
Már eltelt egy év, amikor Béla megjelent azzal, hogyha most nem megy hozzá feleségül, ő egy hét múlva megnősül. Ezt a próbát már Rózsa nem volt képes teljesíteni, hiszen vizsgaidőszaka volt.
Béla megnősült.
Üres lélekkel vette tudomásul, hogy a leánykérés most valóban elmaradt.
Sikeresen befejezte a tanulmányait. Vidéken kapott munkát. Elköltözött otthonról és próbált felejteni. Új életet kezdett. Jóképű munkatársa szemet vetett Rózsára, és ő minden gondolkodás nélkül feleségül ment hozzá. Azt hitte, majd idővel rátalál a boldogság, de csak egy kiegyensúlyozott házaséletet kapott. Ezzel is megelégedett, mert elpazarolt fiatal évei alatt nem is ismerkedett más férfiakkal.
Elégedett volt a nyugodt családi élettel. Hét gyönyörű gyereket szült.
Egy nap az újságot lapozva megakadt a szeme egy gyászjelentésen. Ebben az ő Bélája szerepelt, aki 55 évesen tragikus hirtelenséggel meghalt. Elhomályosították szemét a könnyek – elveszítette Bélát anélkül, hogy igazán az övé lett volna. Álmai lánykérése örökre elkerülte. A gyász ránehezedett a lelkére, de vigaszul ott volt neki a szép családja, amelyben legalább örömét lelte.
Béláját az emlékeibe zárta, de a megőrzött leveleit elégette. Nem akart az elmaradt lánykérés túszává válni.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
