Csúza – A Drávaszög telis-tele van mindenféle legendákkal, mesékkel, mítoszokkal, szinte nincs is olyan település, erdő, tó, amelyhez ne fűződne valamilyen történet. Ez alól természetesen Csúza sem kivétel, titokzatos legendák övezik.
A csúzai lakosság köreiben számos legenda él, temetőkről, alagutakról, kincsekről, és szinte egytől egyig a török korból eredeztethető, ráadásul valamilyen módon mind kapcsolódik is egymáshoz.
A legendás törökök
Egyesek szerint a mohácsi csata után a törökök éppen Csúzán, a mai templom alatt létesítettek hadikórházat, majd később börtönt. Végtére gyakorlatias szemmel a falu fekvése meg is felelt az adott időben egy hadikórháznak, hiszen közel volt a csata helyszínéhez, mégis biztonságos távolságban, ráadásul a dombról hamar észlelhették az ellenséget és időben fel tudtak készülni egy esetleges támadásra. Persze nem tudjuk biztosan, hogy tényleg volt e kórház, illetve börtön Csúza alatt. Mindenesetre a legenda folytatása szerint a csúzai református temetőtő közelében török temető volt. Ez akár igaz is lehet, hiszen számos olyan esetről tudok, hogy amikor valaki a közelben ásott, kapált, emberi csontokra bukkant; igaz, nem tudhatjuk, hogy mely korból származhatnak. Egyes állítások szerint a kórháztól egészen a temetőig alagút vezetett, azon keresztül vitték ki a holtakat a temetőbe, majd később az alagútból egész alagútrendszer alakult ki. Már számos változatát hallottam annak, hogy merre találhatóak ezek a járatok. Van, aki szerint csak a templom körül vannak, mások szerint az egész falu alatt, de olyat is hallottam, hogy egészen Sepséig vezet a föld alatti járat.
Az aranyhintó
A falu talán legismertebb legendája a titokzatos aranyhintóról szóló történet, miszerint a falu alatti alagutakban a törökök egy aranyhintót rejtettek el. Hogy is történt ez? Állítólag az aranyhintó úgy került a falu alá, hogy a menekülő törökök, hogy mentsék az irhájukat, elrejtették útközben a falu alatt húzódó alagutakban a kincseiket, köztük egy aranyból készült hintót. Miután sietve távoztak, a bejáratot berobbantották, abban bízva, hogy így nem kerül az ellenség kezére, és visszajöhetnek majd értük, ha elmúlt a veszély. Mivel a törököt sikerült végleg kiűzni, senki sem kereste a kincset, és ha minden igaz, még ma is ott van a hintó valahol a templom alatt.
Az idők során sokat találgatták, hogy vajon létezik-e a kincs, vagy sem? Egyesek szerint, ha létezik is, bizonyára csak miniatűr, játékszer méretű hintó, biztosat azonban nem állíthat senki. Persze a mese elszabadítja az emberek fantáziáját, bizonyára minden környékbeli belegondolt már abba, milyen jó is lenne, ha éppen ő találná meg a hintót.
Út a török pincébe
Kiskoromban, miután először hallottam az aranyhintó legendájáról nagyapámtól, nagy reményekkel indultam a kutatására, többször felástam az udvart is, de sajnos sosem jutottam eredményre. Nem én voltam az egyetlen kalandor kincsvadász, szerintem nincs olyan csúzai férfi, aki kisfiú korában ne próbálta volna legalább egyszer megkeresni a legendás fogatot.
Hozzám hasonlóan a nagyapám is eleven gyerek volt, és csak úgy égett a kalandvágytól. Egy napon testvéreivel és barátaival ők is nekivágtak, hogy megkeressék a nagy kincset, ami a falu alatt lapul. Ásóval, lapáttal felszerelkezve a falu egy bizonyos pontján hozzáfogtak az ásáshoz, ott, ahol szerintük a bejárat lehetett. Hosszú ásás után egyszerre csak rakott téglafalba ütköztek. Nagy volt az öröm, tudták, hogy ez csakis a török pince lehet. Ki is bontották a falat, és lám, lám, tényleg egy pincébe kötöttek ki. A pince azonban nem kinccsel volt teli, hanem borral. A megfáradt fiatalok megízlelték, kóstolgatták a bort, és a jól végzett munka után örömükben kissé be is csiccsentettek a finom „török” bortól, úgyhogy végül dalra fakadtak. Egyszer csak benyit a szomszéd Laci bácsi a pincébe, ott találja az éneklő, mámoros fiatalokat. Meginvitálták: „ Jaj de jó, hogy jön, Laci bácsi, megtaláltuk a török pincét, és nagyon jó a törökök bora, igyon velünk!” Laci bácsi nem hitt a fülének, mérgében rájuk förmedt: „ Még hogy finom a török bor?! Ez nem török bor, hanem az én borom, ti betyárok, beástátok magatokat a pincémbe!” Csak akkor eszméltek rá a pajkos suhancok, hogy nem a török pincét találták meg, hanem Laci bácsi borospincéjében kötöttek ki.
{fcomment}
