A zágrábi Malić Leonóra Lenke gyerekkora óta a túrázás szerelmese. Az évek során bebarangolta már a fél országot, az utóbbi időben pedig cserkészként csoportokat is vezet.
A cserkészet és a természet két elválaszthatatlan fogalom, ezzel még az is tisztában van, aki sohasem volt cserkész. Malić Leonóra Lenke először családjának köszönhetően került kapcsolatba a természettel, cserkészként pedig rabul ejtette, és ha teheti, azóta is minden szabadidejét a természetben tölti.
– Már gyerekként is imádtam a természetet, és ez a rajongás felnőttkoromra sem lankadt, de hosszú ideig ez a vonzalom csupán személyes hobbim maradt. Néhány évvel ezelőtt, hosszú kihagyás után ismét csatlakoztam a cserkészekhez, és ekkor erősödött fel bennem újra a természet iránti rajongás. Ezzel egy időben több cserkésztársammal együtt alapítottunk egy felnőtt, úgynevezett „rover” őrsöt, melynek tagjai a későbbi túracsoport gerincét adják – meséli Malić Leonóra Lenke.
Hív a természet
A koronavírus kirobbanásakor bevezetett járványügyi szigorítások világszerte megakasztották a különböző mozgalmakat. A gyülekezési korlátozások miatt a cserkészek sem tudtak egymással találkozni, elmaradtak a táborok és a rendezvények. Éppen ezért a járvány enyhülésével, amikor már a szabadban lehetett gyülekezni, a zágrábi cserkészek szerveztek egy túrát a főváros körüli hegyekbe, ez indított el mindent.
– A Covid-járvány mindenkit megviselt, az emberek nem szeretik a bezártságot, éppen ezért a vártnál is nagyobb sikert aratott az első túránk, hiszen mindenki szívesen ruccan ki a természetbe. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy cserkészcsapatunk túrákat szervezzen. Az eltelt időszakban már sokfelé jártunk, Zágráb környékén már szinte nincs olyan hely, ahol ne vetettük volna meg a lábunkat, de voltunk már Likában és a Papuk-hegységben is – ecsetelte Leonóra Lenke. Beszélgetőtársnőnk elmondta még, hogy kedvenc helye nincs, minden úti cél egyedi, legyen szó hófedte hegycsúcsokról, ködös őszi tájról vagy akár egy sűrű erdőről.
A képeken minden könnyebbnek tűnik
Egy-egy túra általában – a lokáció függvényében – egy vagy két napig tart, ám annyi biztos, hogy a résztvevők számára minden kirándulás emlékezetes marad. Gyalogszerrel ugyanis az ember olyan helyekre juthat el, ahova egyébként még álmában sem lenne képes.
– Minden túra egy kaland, és nem árt, ha erre indulás előtt felkészül az ember. Egy-egy hegycsúcs vagy erdő „meghódítása” mindig számos nehézség leküzdését követeli meg, ezért szoktam azt mondani, hogy egy-egy csodás természetfotóért meg kell dolgozni. A képeken persze minden könnyebbnek látszik. A túrák 10-20 kilométer hosszúak, ami fizikai erőnlétet is igényel, ezért nem mindenki vállalja be, hogy teljesíti őket – mondja Leonóra, hozzátéve, hogy túratársai gyakran kérdezik tőle, hogy miért nem tart velük a férje is, mire ő csak azt feleli: kérdezzék meg ezt majd újra az út végén…
A túrázás élmény, aki teheti, kövesse Leonóra Lenke példáját, húzzon bakancsot és járja be Horvátország legszebb tájait.
