Bellyei várnap: fotókiállítás is volt

111

Az ún. várnap a Bellyei Savoyai-kastélyban a bellyei magyarok egyik legfontosabb rendezvénye. Az évtizedes múltú rendezvényt megörökítő fotókból nyitott tárlatot szombaton a HMDK bellyei alapszervezete és a Savoyai Jenő Hagyományőrző Egyesület. A kiállításon kívül várlátogatásra és íjászatra is sor került.

A régi várnapokat bemutató fényképek mellett a hagyományőrző viselet is a kiállítás részét képezte a bellyei HMDK-alapszervezet székházában. A programon az egyesület tagsága mellett részt vettek a siklósi Apró Paták Lovas Sport Egyesület tagjai, valamint az orahovicai hagyományőrzők is, akikkel régen kialakult kapcsolatot ápolnak a bellyeiek.

– A várnap megszervezésével mindig az volt a célunk, hogy megismertessük vidékünk hagyományait és történelmét, a Savoyai-kastélyt a fiatalabb generációkkal. Ezúttal sem hagytuk ki a kastélylátogatást, a résztvevők közül néhányan hagyományőrző viseletbe öltöztek. Amellett, hogy megtekintettük településünk legfőbb nevezetességét, az íjászatban is kipróbálhatták magukat a résztvevők, volt is rá jelentkező a gyerek és a felnőtt korosztályból is – nyilatkozta lapunknak Sárác János, a rendezvény főszervezője.

Sáráctól megtudtuk, legközelebbi rendezvényük az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartandó megemlékezés lesz, melyre most szombaton kerül sor.

A bellyei Várnapot a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.