A vörösmarti Gerstmajer pincészet 11 hektárnyi szőlőültetvényen gazdálkodik. A termést maguk dolgozzák fel, és jórészt helyben értékesítik folyó és palackos borként. A pincészet a reduktív borkészítést és a hagyományos módszereket egyaránt alkalmazza. Pincéjük a drávaszögi borturizmus egyik közismert állomáshelye, ifj. Gerstmajer Mihály pedig a vidék egyik legismertebb borásza.
A Gerstmajer pincészet idestova két éve csak földes útról vagy egy bozótossal körülvett hosszú lépcsősoron közelíthető meg. A tulajdonos azt mondja, hiába „bombázza” a telefonhívásokkal a Hercegszőlősi járást, a pincéhez vezető utat, amely a két évvel ezelőtti esőzések idején szakadt be több helyen, azóta sem javították meg. A közvilágítás és a járás közterületeinek fenntartói is elkerülik a pincészetet, ennek ellenére Gerstmajer Mihály Baranya egyik legismertebb borásza.
Miután leküzdöttük a lépcsősort, a hűs pinceház falai közt beszélgetünk egy jó pohár rajnai rizling mellett a borásszal, és miről másról is faggathatnám először, mint a kezdetekről. A táj földrajzi és éghajlati adottságainak köszönhetően itt évszázados múltja van a szőlészetnek és a borászatnak. Így szinte természetes volt, hogy ő is szőlőműveléssel, borkészítéssel kezdjen el foglalkozni, igaz, elmondása szerint tulajdonképpen csak később tudatosult benne, hogy apja egyik villányi borászbarátja hatott rá leginkább.
– Olyan szeretettel, átéléssel tudott beszélni egy-egy palack borról, amilyent korábban senkinél sem tapasztaltam. És úgy vélem, hogy az, aki szőlőtermelésre, borászatra adja a fejét, annak rendelkeznie kell egy jó adag elhivatottság-érzéssel és munkaszeretettel, és nem szabad, hogy az elsődleges szempont a pénz, a bevétel legyen. A borászat egyébként egy feneketlen zsákhoz hasonlítható, amelynek a technológiája nagyon sok pénzt nyel el. Ezért lassan kell haladni, egyik hosszantartó folyamattól a másikig, míg az ember egy olyan szintet el nem ér, hogy a borát azonosítják pincéjével – mondja a borász.
Korábban e vidéken százszor nagyobb területen termeltek szőlőt, készítettek bort. Aztán a 60-as 70-es években az állami nagygazdaság, a Bellye Kombinát fölvásárolta az megtermelt szőlőmennyiséget, és így egyre kevesebb bort készítettek a gazdák. Tíz év leforgása alatt olyannnyira lecsökkent a pincék kapacitása, hogy már csak saját fogyasztásra készültek borok, a hordók elöregedtek, a kádármesterek kihaltak, és lassan a vidék is elszegényedett, a családok a fiatalokat ezért inkább arra ösztönözték, hogy a föld, a szőlő művelése helyett inkább más szakmát, hivatást válasszanak. Gerstmajer Mihály azt fájlalja igazán, hogy a fiatalok nem látnak fantáziát a borászatban, közöttük még azok sem, akiknek szinte a génjeiben van a szőlőművelés. Szerinte nem igaz az a mondás, hogy a szőlőnek szolga kell.
– Én nem szolgája, hanem szerelmese vagyok a szőlőnek, a bornak. És mi, magángazdák sem dolgozunk többet, mint mások, persze vannak időszakok, amikor a napi nyolc óra nem elegendő, de vannak olyan periódusok is, amikor két óra alatt elvégezzük a szükséges teendőket. Nyaralásra is jut idő, lehet, hogy nem főszezonban, de a jó szervezéssel minden megoldható – teszi még hozzá.
Már eleink is tudták, hogy csak a minőségi bor iránt van kereslet, és míg például Zagorjeban akár 12 fajta szőlőt is összeöntöttek, és abból készítették a bort, addig ezen a vidéken minden fajtát külön termeltek és külön is dolgoztak föl. Manapság pedig a minőség mellett a „külsőre”, a csomagolásra, a palackozásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Fontos szerepe lehet egy-egy borrégió felemelkedésében a nagyszabású rendezvényeknek is, az elmúlt két évben itt a Szurdokfesztivál vált ilyenné. Idén Baranyafestként hirdették, de teljes kudarcot vallottak a szervezők.
– Bennünket, borászokat nem a rendezvények háttere érdekel, így az sem hogy ki a rendezvény szervezője, hanem az, hogy az ilyen „megmozdulások” régiónk további gazdasági és turisztikai felemelkedését szolgálják. A szervezőknek is ezt kellett volna szem előtt tartaniuk, és azt elérni, hogy ezúttal is idehozzanak legalább 2000 olyan fiatalt, akik még nem jártak itt, és akiket a vendégfogadásunkkal, minőségi borainkkal és hazai ételeinkkel arra „csábítottunk” volna, hogy újra és újra visszatérjenek – mondja, majd hozzáteszi, hogy a Baranya-háromszögben van jelene és lesz jövője is a barászatnak, a kisborászoknak is megvan az esélyük a megkapaszkodásra, de csakis a falusi turizmus fejlesztése révén. Ő maga korábban nem igazán lelkesedett ezért, most azonban kiadó szobákat, borkostoló helyiséget alakít ki. Bízik abban, hogy a fiatalok közül is többen visszatérnek e vidék igazi értékeihez, és élnek a lehetőségekkel. Ami a Gerstmajer pincészetet illeti, úgy tűnik, a családi hagyománynak lesz folytatója: kisebbik fia másodéves a mezőgazdasági egyetemen, és kiskorától fogva örömmel segédkezik a családi gazdaságban.
