A Magyar Költészet Napja alkalmából a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a BARKÓCA c. gyermekújság plakátvers pályázatot hirdet általános és középiskolás tanulók számára
Téma: Petőfi Sándor János vitéz c. elbeszélő költeményének 1. fejezete
A plakáton az első fejezet szabadon választott két versszakának kell szerepelnie, de mindenképpen javasoljuk az egész fejezet feldolgozását
A pályázat feltételei:
Pályázni személyenként 1 darab saját, kézzel készített plakáttal lehet. A plakáton szerepelnie kell a kijelölt veresnek/ a kijelölt vers részletének (legalább két versszak).
A pályázati munka készülhet grafitceruzával, szénnel, akvarellceruzával, pasztellceruzával vagy amivel szívesen dolgozol. Mérete: A3-as (42 x 29,7 cm) méretűre szabott rajzlap.
A munkák értékelése és jutalmazása:
A beérkező munkákat háromtagú szakmai bírálóbizottság értékeli, és a beküldött munkák közül 3 szerencsés alkotás kerül helyezésre és jutalmazásra.
Beküldési határidő: A munkákat április 2-áig (péntek) várjuk a HMPF irodájába,
FMPDH – HMPF
Kneza Trpimira 23.
31000 Osijek – Eszék
Hogyan értesülhetsz a pályázat kimeneteléről? Mikor lesz az eredményhirdetés? A rajzpályázattal kapcsolatos minden információról, illetve változásról a weboldalunkon olvashatsz. A nyerteseket 2021. április 9-éig külön kiértesítjük.
A vetélkedő az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatásából valósul meg. Vegyél részt te is pályázatunkon, és ünnepeld alkotva a Magyar Költészet Napját!
Petőfi Sándor: János Vitéz
1
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.
Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,
Bámuló szemei odatapadtanak.
De nem ám a patak csillámló habjára,
Hanem a patakban egy szőke kislyányra,
A szőke kislyánynak karcsu termetére,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.
Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,
Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’;
Kilátszik a vízből két szép térdecskéje
Kukoricza Jancsi gyönyörűségére.
Mert a pázsit fölött heverésző juhász
Kukoricza Jancsi, ki is lehetne más?
Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza,
Iluska az, Jancsi szivének gyöngyháza.
“Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!”
Kukoricza Jancsi így szólott hozzája:
“Pillants ide, hiszen ezen a világon
Csak te vagy énnekem minden mulatságom.
Vesd reám sugarát kökényszemeidnek,
Gyere ki a vízből, hadd öleljelek meg;
Gyere ki a partra csak egy pillanatra,
Rácsókolom lelkem piros ajakadra!”
“Tudod, Jancsi szivem, örömest kimennék,
Ha a mosással oly igen nem sietnék;
Sietek, mert másképp velem rosszul bánnak,
Mostoha gyermeke vagyok én anyámnak.”
Ezeket mondotta szőke szép Iluska,
S a ruhákat egyre nagy serényen mosta.
De a juhászbojtár fölkel subájáról,
Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:
“Gyere ki, galambom! gyere ki, gerlicém!
A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én;
Aztán a mostohád sincs itt a közelben,
Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen.”
Kicsalta a leányt édes beszédével,
Átfogta derekát mind a két kezével,
Megcsókolta száját nem egyszer sem százszor,
Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor.
