Gondolkodtak-e már azon, vajon mi lesz majd országunk fő „profilja”, ha belépünk az Európai Unióba? Mi lesz az, amivel majd foglalkozhatunk, amit mi jobban tudunk, mint a „tagtársak”, így abból meg is élhetünk? Hát nem az ipar és nem a mezőgazdaság, az az egy már biztos. Horvátországban eleve túl magasak ahhoz a bérek, hogy itt valaki gyárat építsen, iparral foglalkozzon, ráadásul a horvát piac is túl kicsi. Hogy ez milyen hatással lehet mezőgazdászainkra? A legvalószínűbb, hogy a nagyobb országok elárasztanak bennünket olcsó élelmiszerrel és egyéb mezőgazdasági termékkel, úgyhogy aki nem lesz versenyképes, vagyis nem készül fel rendesen az EU-korszakra, könnyen megélhetés nélkül maradhat.
A minap Budapesten jártam. Araszoltam befelé, és a Vámház körúti nagyvásárcsarnokhoz értem, amelyen egy nagy horvát zászló lengett, a következő felirattal: Horvát Turisztikai Napok, vendégeink Zágráb és Eszék. Ezt meg kell néznem – gondoltam. A vásárcsarnok közepén, egy kisebb pódiumon egy négytagú zenekar, és éppen valami Szervusz, Zágráb című nótát énekelt horvátul, amit én sose hallottam, de nem is ez a lényeg. Egy horvát huszár állt mellettük, sötétkék egyenruhában, valamint szórólapok ezrei között lehetett válogatni, egy asztalt „terítettek meg” velük. Éppen két nevet sorsoltak ki, egy-egy eszéki szállodába utazhatnak el majd a nyertesek párjukkal egy hosszú hétvégére. Ők bizonyára ellátogatnak ide.
Én Kopácson lakom, egy lassan már inkább turisztikai célállomásnak számító településen, mintsem egy csendes kis faluban, ahol megállt az élet. A házakat felvásárolják különböző pénzes vállalkozók (az ingatlanárakat is ők verték fel), és a turisták fogadására rendezkednek be. Amióta beköszöntött a jó idő, százával érkeznek hétvégenként a községünkbe látogatók. Néha olyan érzése van az embernek, mintha állatkertben mutogatnák: miközben például tereget vagy a reggeli kávéját issza az udvaron vagy az erkélyen, vakuk fénye villan.
Szomszédságomban egy camping található, ennek köszönhetően számos érdekes emberrel futottam már össze. Voltak már itt új-zélandiak, ausztrálok, kb. egy hete dél-afrikaiak, akiknek annyira tetszett az itteni csíptetős ponty, hogy meghívtak bennünket Johannesburgba, saját éttermükbe, hogy mutassuk be az itteni hagyományos halfogásokat.
Változnak az idők, változnak a trendek, nem fogja már senki megmondani, mit kell tennünk, mit vessünk, vagy mibe fektessünk be. Minderre magunknak kell rájönnünk. Ha azt a kártyát osztották nekünk az EU-ban, hogy mi bizony idegenforgalommal foglalkozó ország leszünk, akkor legyünk szemfülesek, éljünk a lehetőségekkel. Az alkalmazkodóképesség a homo sapiens egyik legalapvetőbb jellemzője, így bátran vágjunk bele a számunkra új dolgokba, legyen az falusi turizmus, borturizmus, biogazdálkodás vagy bármi más. Ha erre van igény, ez(eke)t kell csinálni.
