Átsétáltak a befagyott Dunán
A befagyott Duna egyáltalán nem számított kuriózumnak a 20. század közepe táján sem. A folyószabályozások megkezdése előtt pedig szinte évente ismétlődő jelenség volt. Mostanság nemigen voltak olyan hidegek, mint idén, így a folyó vize sem állt be. Legutóbb Kiskőszegnél 1985-ben fagyott be a Duna, amikor két vakmerő fiatal félelmet nem ismerve átsétált a túlpartra.
A part két oldalán élők régen telente, ha befagyott a Duna vize, a komp helyett lovas szánnal vitték egyik oldalról a másikra az árut. Az sem volt ritka, hogy olvadás után árvíz is sújtott egy-egy területet. Legutóbb 1956-ban, amikor repülőgépekről próbálták a Duna jegét föltörni, de sikertelenül, majd Kengyiánál átszakították a gátat, hogy a lakott területek helyett a szántóföldet árassza el a jeges víz.
A kiskőszegiek számos történetet hallottak az idősebbektől a befagyott Dunáról. Zsivics Istvánnak az édesanyja mesélt az 56-os repülős jégrobbantásról és arról is, hogy 1964-ben is annyira
befagyott a folyó víze, hogy lovas szánon vitték át az árut a túlparti Bácsmonostorra. Decembertől egészen József-napig volt jégréteg a Dunán, csak ezután engedett föl. Azt is mesélte, hogy félelmetesen hangos robogással indult meg a jég. És szinte nincs is olyan kiskőszegi, aki ne ismerné azt az esetet, ami szintén az egyik jeges télen történt, amikor egy fuvaros azzal tért be a helyi kocsmába, hogy mondják már meg neki, merre jár, mert most már a Duna közelében kellene lennie, és a kompkikötőt keresi – amikor megtudta, hogy már át is hajtott a folyón, elájult. Abban az időben ugyanis a szánok szépen kitaposták az utat, ő pedig ezen egy kisteherautóval jutott át a túloldalra. A Duna jegén a jégtörőknek is volt akkoriban munkája, miközben hatalmas jégtömböket vágtak ki, amelyekkel a kocsmárosok, mészárosok vermeit töltötték fel. Sokszor az életüket is kockáztatták. Az életét kockáztatta Zsivics István és barátja is, amikor 1985. január 13-án tulajdonképpen vakmerőségből először a Duna közepéig sétáltak be, ahol még ugrottak is párat, hogy kipróbálják, milyen a teherbírása a jégnek, majd pedig egészen a túlpartig gyalogoltak. Ezen a részen már kezdett olvadni és repedezni is a jég, úgyhogy jól el kellett rugaszkodniuk, hogy aztán a félméteres parti hóban landoljanak.
– Miközben lépkedtünk a jégen, az is foglakoztatott bennünket, hogy mi lenne, ha beszakadna alattunk – azzal vigasztaltuk magunkat, hogy legalább nem leszünk katonák! Nekem ugyanis az év februárjában kellett bevonulnom. Szerencsére megúsztuk, de alig, mert fél óra múlva már ott voltak a jégtörő hajók – így Zsívics István, aki azt mondja, mai fejjel biztosan nem csinált volna ilyent, de hát nem véletlenül mondják, hogy fiatalság boldondság…
