Gajić Ervin az 1970-es évek elején kezdte rúgni a bőrt a kiskőszegi/batinai futballcsapatban, az NK Napredakban. Évtizedeken keresztül játszott, de edzőként is hozzájárult a klub sikeréhez, a zenélés mellett a labdarúgás volt az élete. Azzal, hogy ma is faluja csapatát erősíti, ő a legidősebb regisztrált aktív játékos a megyében.
Hamarosan kezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság. A kiskőszegi csapat helyzete nem túl fényes, a legalsó osztályban szerepel. De nem is ez a lényeg, hanem az – állítja Ervin –, hogy a klub vezetősége az eredménynél fontosabbnak tartja, hogy lehetőleg hazai játékosok alkossák a csapatot. Mivel azonban Kiskőszeget is elhagyják a fiatalok, és az itthon maradtak között sem akkora már az érdeklődés a labdarúgás iránt, mint régen, a klub játékoshiánnyal küzd. Ervin, akinek több mint négy évtizede köze van a klubhoz, felajánlotta, ha 
kell, pályára lép ő is a csapat színeiben. Nem azért, hogy bizonyítson – ezt már megtette korábban –, hanem csak ha szükség van rá.
– Nem akarom senki helyét elfoglalni, nem akarok tanácsokat osztogatni, és azt sem szeretném, ha kivételeznének velem a korom miatt. Edzőként nekem is volt olyan csapatom, amelyben idősebbek is játszottak, de mindig azon a véleményen voltam, a játék mutatja meg, ki mennyit ér – mondta Ervin, hozzátéve, ehhez tartja magát ma is a meccseken. Pályafutása alatt sok csapatban megfordult Baranyában és Bácskában is, és örül, hogy ott fejezheti be a karrierjét, ahol elkezdte.
Emlékezetes meccs a pélmonostori Šparta ellen
Ervin a hetvenes évek elején kezdett focizni a falu csapatában. Az 1974-es felállást ma már csak „aranygenerációként” emlegetik, hiszen ehhez kapcsolódik a klub egyik legnagyobb sikere. Bekerültek a kupa döntőjébe. A pélmonostori Šparta ellen játszottak, amely akkoriban az első osztályban szerepelt (két ligával feljebb a kiskőszegieknél), profi játékosok alkották. A különbség akkora volt, mint manapság valamelyik vidéki csapat és a zágrábi Dinamo között. A kiskőszegi játékosok csak abban reménykedtek, hogy tíz gólnál kevesebbet kapnak, de örömmel és elégedettséggel töltötte el őket az is, hogy bekerültek a döntőbe.
– Ehhez képest mi rúgtuk az első gólt, ami hatalmas meglepetés volt számunkra is. Az egész meccsen fej fej mellett haladva küzdöttünk, a hosszabbítás utolsó percében kaptunk egy gólt, így veszítettünk 3-2-re – emlékezett vissza Ervin a felejthetetlen mérkőzésre, amelyen csapatkapitányként vett részt tizenhét évesen.
Kiskőszeg volt számára a világ közepe
A honvédő háborúig szinte csak faluja csapatának játszott, pedig néhány játékostársával együtt őrá is felfigyeltek más, a kiskőszeginél rangosabb klubok. Egy alkalommal otthon rendeztek futballtornát, melynek döntőjében a batinainál jóval erősebb cukorgyári (Šećerana) csapatot győzték le. Utána személyesen kereste meg Ervint a cukorgyári klub vezetője, ami nagy elismerés volt számára, mégsem élt a lehetőséggel.
– A focival szinte egy időben kezdtem zenélni, ide kötött a baráti köröm, az összes tevékenységem – mondta Ervin.
Megjegyezte, az sem mellékes, hogy akkoriban pezsgőbb volt az élet a faluban, mint ma. Egész nyáron a Zöld-szigeten zenéltek a hazai vendégek mellett német és olasz turistáknak. Láttak lehetőséget a falujukban, számára is Batina volt a világ közepe.
A háború (1991-97) után részt vett a klub újraalapításában
Kiskőszeget egyedül a háborús években hagyta el, de a focival ekkor sem állt le – többek között a bácskai Monostorszeg és Bezdán csapatában játszott. A háború végeztével visszajött Kiskőszegre. Labrović Istvánnal és másokkal újraalapították a klubot. Ettől kezdve más települések csapatának is játszott, illetve edzőként is sok helyütt megfordult: Csúzán, Vörösmarton, Hercegszőlősön, Karancson, Laskón, Albertfaluban (Grabovac), s mindegyik csapatból igyekezett kihozni a legtöbbet. Ez általában sikerült is, az általa felkészített csapatok kupagyőztesek lettek, feljebb jutottak a ranglétrán.
Nem tudott választani a sport és a zene között
Az edzői tevékenységgel felhagyott, de a játékkal nem. Tavalytól ismét Kiskőszeg csapatát erősíti. Elmondhatja magáról, hogy ő Eszék-Baranya megye legidősebb regisztrált aktív játékosa.
– Sokszor úgy érzem, hogy megállt számomra az idő. Nem arról van szó, hogy nem öregszem, de most is pont olyan lelkesen focizom és zenélek, mint kezdetben. Néha fárasztó egy végigzenélt lakodalom után vasárnap pályára lépni, de jól érzem magam a bőrömben – állítja a kiskőszegi futballista. Hozzátette, ehhez a teherbíráshoz valószínűleg az is hozzájárul, hogy sohasem ivott, dohányzott, és mindig igyekezett profiként állni a sporthoz, ami a mindennapjai része volt. De ugyanilyen fontos volt számára a zene is. Odáig sohasem jutott, hogy lemondjon az egyikről a másik kedvéért. Voltak, akik ezt nem tudták elfogadni, de soha egyetlen döntését sem bánta meg.
– Az én korosztályom már rég abbahagyta a sportot. Amikor korábban megkérdezték tőlem, meddig fogok focizni, azt válaszoltam, akkor hagyom abba, amikor a fiammal játszhatok. Ez a vágyam teljesült, most azt mondom, amikor majd az unokámmal leszek egy csapatban – mondja Ervin nevetve, hogy ezt nem gondolja komolyan, de sosem lehet tudni, mit hoz a sors. Most arra törekszik, hogy megállja a helyét a pályán. Addig szeretne játszani, amíg örömét leli benne.
