Vasárnap, november 27-én láthattuk, halhattuk magyar kisebbségi képviselőjelöltjeink, Jankovics Róbert és Sója Dénes tévévitáját.
Sója Dénes kétszeres helyzeti előnnyel indult és vitázott: parlamenti képviselői közelmúltjából fakadó, valamint a helyszínen kapott előnnyel, amikor is az adott kérdésre mindig másodikként, Jankovics után válaszolhatott (ilyen esetben nem lenne szabad az ábécérendet következetesen alkalmazni), ugyanis a vitapartner válaszának birtokában lényegesen könnyebb a saját vélemény, a kérdésre adott válasz megfogalmazása.
Ez a helyzeti előny ezúttal mégsem érvényesülhetett, mert Jankovics Róbert magabiztosabb volt, felkészültebb, válaszai többségében pontosabbak, lényegre törőbbek, tartalmasabbak és közérthetőbbek voltak.
Sőt, Sója sokszor került ellentmondásba képviselői önmagával: ha bekerül a parlamentbe a decentralizációért fog küzdeni -mondta a vita során, miközben az elmúlt négy évben az ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot. Az oktatás fontosságáról (megtartó erejéről) beszélt, miközben annak idején a saját gyerekeit nem íratta magyar tannyelvű iskolába. A kisebbségi jogok maradéktalan érvényesítéséről regélt, miközben saját járásában, a „legmagyarabb” járás elnökeként éveken keresztül ennek gátját képezte. Amikor Jankovics ezzel szembesítette, arra egy pitiáner, egyúttal nagyon átlátszó, önmagára lesújtó választ adott, valahogy úgy, hogy fiatal kollégája nem ismeri az ottani helyzetet, amit mérlegelni kellett. Kedves Sója Dénes, a helyzetet nem mérlegelni kell, hanem a törvényeket be kell tartani és tartatni!
A vita egyébként rámutatott Sója Dénesnek mint parlamenti képviselőnek sajnálatos, de alapvető hiányosságaira, éspedig: a parlamentben is valójában csak járási elnök maradt. Ennek kereteit ugyan kihasználta, de ezen túllépni nem tudott.
Tagadhatatlan, hogy szűkebb környezetében bizonyos kormányberuházásokat – amelyek talán éppen a kihelyezett pélmonostori kormányülésen fogalmazódtak meg – előbbre hozatott, de ezek többségét mások is magukénak vallják. Például, és nem kis joggal, a HDZ. Azon ígérete pedig, hogy minden magyart és minden magyar szervezetet képvisel, üres frázis maradt.
Részrehajló volt és árokmélyítő.
Egy kisebbségi politikus valós feladatairól, érdemi tevékenységéről ennyi év után is csak halvány sejtelmei vannak, vagy még azok sem. „Maradjunk együtt”- szólít fel fennkölt szavakkal a kampányában, kampányfüzetében, de hát mi az, hogy maradjunk együtt? Magyarságunk mióta van együtt? Sója Dénes, a horvátországi magyarság együtt valójában van, de nem abban az értelemben, ahogyan szeretnétek, a MESZ karámjában (karmaiban), hanem a demokratikus közösségeknek megfelelően, gondolatok, elvek mentén csoportosulva, szerveződve, fennmaradásáért küzdve, a saját tettrekészsége mellett a mindenkori magyar (Budapest) és horvát (Zágráb) kormányok hozzáállásától, támogatásától függve.
Hosszú idő után pedig a mai Budapest, és remélhetőleg a holnapi Zágráb rúdja nem feléd, felétek áll, hanem a nemzeti érdekeket tudatosan felvállaló, arról hosszú éveken át bizonyságot tévő HMDK és annak képviselői felé.
Azért egy alapvető, a jövő mozgáskörét meghatározó dolgot még ő is, Sója is világosan lát: még pedig azt, hogy kisebbségi képviselő még egyszer nem kerül olyan előnyös helyzetbe, mint ahogy az az elmúlt négy év folyamán történt. A következő kormány feltehetően nem fog rászorulni a kisebbségi képviselők szavazataira, és azokért nem fog anyagi áldozatokat hozni.
Ezért könnyen bekövetkezhet – és nem csak a híresztelés szintjén -, hogy Sója, amennyiben ismét bekerülne a parlamentbe, helyét átengedné helyettesének, Juhász Sándornak. Gyakorlatilag a rá szavazók tulajdonképpen Juhász Sándorra szavaznak!
Az eleve teljesíthetetlen ígéretek, elvárások miatt vigye el ő a balhét.
De az nemcsak Juhász balhéja lenne, hanem mindannyiunk közös tragédiája, elmulasztott lehetősége.
