Orbán: Megbecsülendő Magyarország és Oroszország együttműködése

483

Megbecsülendőnek nevezte Magyarország és Oroszország együttműködését Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

A magyar kormányfő az orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes „oroszellenes politika vált divattá”.

Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi (1859 milliárd forint) kára keletkezett. Hangsúlyozta, hogy „nem gazdasági problémákat nem lehet gazdasági eszközökkel kezelni”, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére. Úgy vélte, ennek „mindenki megissza a levét, és mindenki a vesztese lesz”. Hozzátette: „nehéz úgy sikeresnek elképzelni Magyarországot, hogy a világgazdaság fajsúlyos szereplőivel nem alakítunk ki nyílt, erőteljes és gyümölcsöző gazdasági, kereskedelmi együttműködést”.

A miniszterelnök kiemelte: a magyar mezőgazdasági cégek beruházásai után a magyar vízipar is beruházási és fejlesztési lehetőségekhez jut Oroszországban, amennyiben állja a versenyt, „márpedig Magyarország e tekintetben a világ élvonalába tartozik”, így ez áttörést jelent a magyar külkereskedelem szempontjából.

A kormányfő úgy fogalmazott, „az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér végre az együttműködés logikájához”, akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon az orosz piacokon.

Mint mondta, „Magyarország nyílt és transzparens kapcsolatokra törekszik Oroszországgal”, ezért évente egyszer a legmagasabb szinten áttekintik a kapcsolatok állását. Tavalyi oroszországi látogatását viszonozta most az orosz elnök – emlékeztetett. Közölte: a két, illetve egy éve kötött megállapodásokat mindkét fél teljesítette, aláírták a regionális együttműködési kérdésekről szóló dokumentumokat, Magyarország főkonzulátust nyitott Kazanyban, aláírták a külügyi konzultációs tervet, továbbá az energetikai megállapodások is teljesültek, így Magyarország gázellátása 2021-ig biztosított – sorolta.

A miniszterelnök bejelentette: megkezdődnek a tárgyalások a 2021 utáni, Oroszországból Magyarországra irányuló gázszállításról.

A kormányfő a paksi atomerőmű bővítéséről elmondta: a két ország közötti nukleáris együttműködés akadályainak nagy részét sikerült elhárítani. Hangsúlyozta, hogy a megállapodások megfelelnek az EU elvárásainak, és az uniós bizottság a fennmaradt egyetlen nyitott kérdésről hamarosan döntést hozhat. Az idén már a paksi bővítés előkészítő munkálatai is megkezdődhetnek, jövőre pedig elindulhat a tényleges kivitelezés – közölte.

Orbán Viktor kitért rá: a kulturális együttműködésben tett vállalások is teljesültek, ösztöndíjakat ítéltek meg egymás diákjainak, és a magyar kormány döntött magyarországi orosz ortodox templomok felújításáról, az ehhez szükséges forrásokat elkülönítette.