A csúzai Tóth Borbála közel 40 éven keresztül szolgálta a gyerekeket, készítette fel őket az iskolára, a kis- és nagybetűs életre. Idén ment nyugdíjba. Négy évtized távlatából szinte csak pozitív emlékei vannak óvodai pályafutásáról, melyre, úgy érzi, az isteni gondviselés irányította.
Borbála, akit a legtöbben csak Boriska néninek szólítanak, eredetileg a tanítói pályát szánta magának. De 1970-ben, amikor középiskolába készült, nem indult első osztály a szabadkai tanítóképzőben. A szabadkai gimnáziumban „telt ház” volt, a zomboriban úgyszintén. Ekkor általános iskolai osztályfőnöke javaslatára felvételizett az újvidéki óvónőképzőbe, ahova azonnal fel is vették.
– Hiába kopogtattam én a különböző iskolák ajtaján, az Isten engem arra rendelt, hogy óvónő legyek, ezért hálás vagyok – mondta Boriska néni.
Nemcsak az iskolaválasztáskor tűnt olybá, mintha valami felső hatalom irányítaná az életét, hanem a munkakeresés során is többször megmutatkozott a gondviselés.
Óvónői rátermettségét mindenhol megbecsülték
Amikor 1975-ben befejezte az óvónőképzőt, azon nyomban munkát kapott. Eleinte csak kisegített a vörösmarti óvodában, majd hamarosan fel is vették.
Idővel Vörösmarton annyira lecsökkent a gyereklétszám, hogy az egyik csoportot megszüntették. Ettől kezdve a hercegszőlősi óvodában dolgozott 1991-ig.
A honvédő háború fenyegetése a Tóth családot is Magyarországra sodorta. Bori néni férjét, Attilát a munkája is az anyaországhoz kötötte, így Gödöllőn telepedtek le. Boriska néni itt a Szent István Egyetem óvodájában helyezkedett el. Ma is szívesen emlékszik vissza a gödöllői évekre, ottani munkája során sok tapasztalatot szerzett továbbképzések, előadások révén is.
Bori néni kiválóan teljesítet Gödöllőn, de két év után férjét már Dél-Magyarországra hívta munkája.
Az óvónő egy szemináriumon megismerkedett az egyik pécsi óvoda vezetőjével, aki szívesen alkalmazta.
Később évekig volt a Pécs-Rácvárosi óvoda vezetője. Az óvodavezetői posztot szívesen váltotta fel, engedett a szülőföld és a család vonzásának, 2002-ben Vörösmartra azért vették szívesen vissza, mert ismerték egyik legfontosabb tulajdonságát, ami az ő pályáján nem maradhat(na) el: nagyon szereti a gyerekeket! A gyerekeket e téren nem lehet megtéveszteni. Az óvónő szeretetét minden gyerek viszonozza, ez összhangot, szófogadást eredményez. A szakmai ismeretek mellett ez sikerének legfontosabb eleme.
Idén ment nyugdíjba
Az óvónő munkája folyamatos testmozgást igényel, egyrészt mert lépést kell tartania az állandóan izgő-mozgó gyerekekkel, másrészt minden téren példát kell mutatnia, ezért nem teheti meg, hogy székben ülve foglalkozzon a gyerekekkel.
Boriska néni legalább olyan nagy jelentőséget tulajdonított a mozgásfejlesztésnek, mint a gyerekek szellemi fejlődésének. Ezt bizonyítják a különböző óvodai sportvetélkedőkön elért eredmények. A járási óvodai sportnapon például kétszer is elsők lettek a vörösmarti ovisok. Az óvónő elmondta, ez annak köszönhető, hogy nem csupán „kampányszerűen” foglalkozott testmozgással az óvodában, hanem rendszeresen sportoltak, kihasználva a tornaterem adottságait.
Sajnos az egészsége már nem engedte meg, hogy maximálisan helytálljon az óvodai munkában, ezért idén nyáron nyugdíjba ment.
– A fiatalokat csak biztatni tudom az óvodai pályát illetően, mert nem hiszem, hogy van még egy foglalkozás, ahol ennyi őszinte szeretetet kaphat az ember – mondta Boriska néni.
A gyerekek nem rosszabbak, mint régen, csak mások
Kérdésemre, hogy változtak-e a gyerekek az elmúlt 40 év folyamán, azt válaszolta, hogy igen, de nem lettek rosszabbak, mint ahogy azt több, idősebb pedagógus állítja.
– Nagyon sokat gondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy talán nem a gyerekek a rosszabbak, hanem egyes pedagógusok nem haladnak a korral. A gyerekek csupán mások lettek, mint régen – mondta Bori néni.
Hozzátette, megváltoztak a nevelési alapelvek is. Ma már az óvónő a foglalkozások során többet ad a gyerekek véleményére, nagyobb választási szabadságot biztosít nekik. Ahelyett, hogy rákényszerítené a gyerekre a foglalkozást, arra törekszik, hogy felkeltse az érdeklődését.
Persze az óvoda alapvető feladatai nem változtak, és ugyanolyan fontosak, mint régen. Egyik legfontosabb feladata segíteni a gyereket a közösségbe való beilleszkedésben és a munkához való helyes, pozitív viszony kialakításában. Ezt Bori néni a saját gyerekei nevelésében is fontosnak tartotta.
– Sok szülő úgy próbálja védeni a gyerekét, hogy nem ad neki feladatot, mondván, eljön majd az az idő, amikor úgyis dolgoznia kell. És amikor valóban eljön, a felcseperedett gyerekre egyszerre zúdul minden, ő pedig nem tudja, mit kezdjen a problémákkal. Ezért fontos, hogy apró feladatokkal bízzák meg a gyereket már egészen kis korában, hadd szokja meg, hogy az életben mindig van feladat – mondta az óvónő.
Saját gyerekeiket is így nevelték, és mindhárman megállták a helyüket az életben. Két fiuk informatikusként dolgozik, lányuk pedig – édesanyja példáját követve – óvónő lett.
Élete egy boldog időszaka most egy másik boldog időszakkal folytatódik
Bori néni elmondta, eleinte nem volt egyszerű feldolgoznia a nyugdíjaztatását. Aztán lánya „megbízta”, hogy vigyázzon az unokáira, és azonnal megváltozott minden, helyreállt a rend. Nem maradt tehát gyerekek nélkül, gyakran találkozik az unokákkal, ezenkívül hetente ellátogat az óvodába is. Mostantól több ideje van főzni, kertészkedni, kézimunkázni is.
– Amennyire hiányzik az ovi, a zsivaj, a pörgés, ugyanolyan jólesik, amikor csak ketten vagyunk idehaza, és az is hatalmas öröm, amikor megérkeznek az unokák – mondta Boriska néni.
Számára a boldog munkás évek most a boldog nyugdíjas évekkel folytatódnak.
{fcomments}
