Idén ünnepeljük t. Ezt az esztendőt a magyar Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította. Életét, munkásságát összefoglaló írással emlékezünk meg róla mi is.
Arany János Nagyszalontán (ma Romániában van) született 1817. március 2-án. Költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, négyévesen olvasott, tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett.
Iskolai évek és a kitérők
Szalontai iskolaéveinek végén, hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. 1833-ban a költészeti osztályba lépett, majd novembertől a Debreceni Református Kollégiumban tanult. Később Kisújszálláson segédtanítónak állt. Visszament Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá. Kisújszállási ajánlóleveleivel és szorgalmával hamarosan az osztály élére került, és a tanítás folytán anyagi helyzete is tűrhetővé vált.
Az iskolai egyhangúságot megunó Arany azonban ekkoriban nem tanító, hanem festő vagy szobrász akart lenni, így 1836 februárjában önként elhagyta a kollégiumot. Ez a kilépés azt eredményezte, hogy középfokú tanulmányait nem fejezte be, és emiatt nem kaphatott végbizonyítványt sem. Egy időre színésznek állt, húszévesen egy debreceni színtársulat, majd egy vándortársulat tagja lett rövid időre. Jelentős szerepet nem kapott, de kisebb alakításai során még énekesi képességeit is megcsillogtathatta. A várva várt kiugrás azonban nem jött össze, a siker helyett csak a nyomor volt az útitársa, így nemsokára lelépett a világot jelentő deszkákról, és hazautazott szüleihez. E lépésre sarkallta az is, hogy megálmodta édesanyja halálát, és amikor hazaért, valóban, anyja már halott volt, ráadásul apja megvakult. E traumák annyira megviselték őt, hogy egy ideig semmilyen módon nem tudta kifejezni érzelmeit, nemcsak a színész, de még a költő is elhallgatott a lelkében.
Biztos családi életre vágyott
A családi tragédiák után Arany tanítóként, írnokként, majd aljegyzőként kereste a kenyerét szülővárosában, Nagyszalontán. Ebben az időszakban talált rá élete nagy szerelmére, Ercsey Juliannára, akit 1840-ben, 33 évesen feleségül is vett. Az irodalomról és a művészetekről ekkor már elvonta a figyelmét az is, hogy megkeresse a mindennapi betevőt, főleg hogy nem sokkal később már nemcsak magáról és feleségéről, hanem lányáról, majd fiáról is gondoskodnia kellett. Arany János nyugodt és biztos családi életre vágyott, olyanra, mint amilyet szüleitől megkapott gyermekkorában. Felesége pontosan ilyen hátteret adott családjuk számára amellett, hogy Aranyt mindig is támogatta művészeti törekvéseiben, gondoskodása és szeretete tartotta benne a lelket.
Fordulópont munkásságában
Arany életében az 1842. év komoly fordulópont volt, már ami a munkásságát illeti. Egykori iskolatársa, Szilágyi István rektor buzdította arra, hogy folytassa irodalmi munkáját. Arany e hatásra tanult meg angolul, és kezdte el magyarra fordítani Shakespeare műveit. Első jelentősebb saját műve 1845-ben Az elveszett alkotmány című eposz volt, de igazán ismertté és elismertté az egy évvel később megírt Toldi tette őt. Az a Toldi, akiről gyermekkorában annyit mesélt neki az édesapja. E művével egy csapásra népszerű költő lett, akire az egész szakma felfigyelt, többek között Petőfi, aki később jó barátja is lett. Arany nemsokára a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja lett, a magyar nyelv páratlan ismerője, aki műveiben 60 ezer egyedi szót használt.
Az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban Arany nemzetőrként vett részt, majd a belügyminisztériumban dolgozott. A szabadságharc leverése után bujkálni kényszerült, de végül nem érte utol a politikai megtorlás. Anyagilag viszont a tönk szélére jutott, ezért Nagykőrösre költözött, ahol tíz éven át tanári állásából tartotta fenn magát és családját. A biztos kereset ellenére sokkal mozgalmasabb életre vágyott, ezért amikor a Magyar Tudományos Akadémia tagjává, majd a Kisfaludy Társaság igazgatójának választották, örömmel költözött Pestre. Később az MTA főtitkára lett, de tisztségét különböző betegségei miatt nem tudta ellátni.
Rímekbe szedve fricskázta a fennálló hatalmat
Arany ellentmondásos ember volt, belső lelki konfliktusai általában jót tettek a költészetének. Számos műve készült bizonyos politikai véleményként, így például A walesi bárdok, amellyel burkoltan Ferenc Józsefet bírálta, annak ellenére, hogy a kiegyezés híve volt. Nem is fogadta el a császár által neki adományozott kitüntetéseket, illetve ha rajta múlt volna, visszautasította volna, de a politikai helyzet úgy hozta, hogy kénytelen volt jó képet vágni hozzá. Verseiben azonban továbbra is „fricskázta” az uralkodót.
Arany 1865-ben elveszítette lányát a „családi betegségben”, a tüdőbajban. Az apa képtelen volt feldolgozni a fájdalmát. Bár megpróbálta kiírni magából egy versben, a negyedik sor után csak annyit jegyzett le: „Nagyon fáj! Nem megy.”
És valóban, olyannyira nem ment, hogy a következő egy évtizedben Arany nem írt szinte egy sort sem. Az unokát, Piroskát 3 éves korától Arany és felesége nevelte. Ugyanabban az évben, amikor unokája hozzá került, máj- és bélgyulladást kapott a költő, amelyekkel élete végéig küzdött. A következő években hallása és látása is megromlott, és a tüdőbaj, mint a családjában szinte mindenkinél, nála is jelentkezett. Felesége gondoskodásának köszönhetően azonban szinten tudta tartani a betegségeit. Amikor azonban 1882-ben tüdőgyulladást kapott, abból már nem épült fel, 65 évesen meghalt.
Összeállította: Micheli T.
