Szerintem sokan vannak úgy vele, hogy utazás előtt szeretnek tájékozódni arról a vidékről, városról, ahova készülnek. Így vagyok ezzel én is. Ezúttal még útközben is a bedekkert lapozgattam, és Brassóról azt olvastam, hogy ez a város a Szászföld központja, a történelmi Erdély egyik leggazdagabb városa.
Napjainkban is Erdély legfejlettebb és legdrágább városának számít a kereskedőváros, szépségét egyébként gyönyörű, régi részeinek köszönheti, amelyeket nem érintett a kommunista rezsim mindent átalakítani akaró ámokfutása.
Lassan közeledünk a városhoz. Már messziről látszik a város fölé magasodó Cenk-hegyen elhelyezett, hollywoodi mintára készült hatalmas felirat: Brassov.
Elképesztően nagy a nyüzsgés Brassó belvárosában. Pénteken, dél körül értünk oda (egy órával többet mutatnak az időmérők az itthoninál).
A parkokban sétáló emberek, az utcákon sok gyerek hatalmas virágcsokorral – mint kiderült, ezen a napon volt a tanévzáró az iskolákban.
Vendéglátónkkal, Ambrus Attillával, a Brassói Lapok főszerkesztőjével az egyik benzinkúton találkoztunk, ahonnét az evangélikus templomhoz tartozó hivatal udvarához kalauzolt el bennünket. Leparkoltunk, majd a tíz-egynéhány órás autózás és nem alvás után brassói sétára indultunk.
Lenyűgözött a sok szép épület, köztük az Igazságügyi Palota, a virágos terek, de főleg a Kapu nevű sétálóutca, amely éttermeivel, kávézóival és hangulatos teraszaival a város vérkeringésének központja, és látszott, hogy az itt lakók kedvenc találkozóhelye is. Sok szép és felújított épület mellett haladtunk el, egy volt csak feltűnően kopott köztük. Attila rá is kérdezett, hogy biztosan nem találnánk ki, hogy mi működik az épületben – elárulta, hogy a műemlékvédelmi hivatal…
A főterén áll a régi városháza. A tér közvetlen szomszédságában található a híres Fekete-templom, amelyet minden útikönyv megemlít. A templomig tartó séta közben mi is megtudunk egyet s mást, például azt, hogy egy hatalmas tűzvész után kapta a fekete jelzőt. Miután beléptünk a hatalmas és impozáns épületbe, biztonsági őrök figyelmeztettek bennünket, hogy a bent tilos a fotózás. A kinti meleg után jólesett a hűs falak között sétálni. Megcsodálhattuk Délkelet-Európa legnagyobb, 3993 sípot számláló mechanikus orgonáját. A templom legjelentősebb kincse a több mint 200 darabból álló törökszőnyeg-gyűjtemény, kifüggesztve 108 látható. A szőnyegeket a város céhei és gazdag kereskedői adományozták a templomnak. Volt köztük egy félbevágott, majd újra összevarrt is, amelyet egy testvérpár örökölt, de nem tudtak megegyezni, így félbevágták, majd mindkettő a gyűjteményben végezte, így újra összevarrták.
A régi vásártér közepén állt hajdanán az elítéltek megszégyenítésére használt pellengér. Itt hajtották végre a „boszorkányok” büntetését, de itt fejezték le a csizmadiák céhének a vezetőjét is, mivel ellenezte az osztrák seregek bevonulását Brassóba.
A város egyik érdekessége a Zsinór utca, amiről azt állítják, hogy ez Európa legkeskenyebb utcája, de annyi biztos, hogy a maga váltakozó, de csak kicsivel több mint egyméteres szélességével elnyerte a város legkeskenyebb utcája címet. A mindössze 80 méter hosszú utca a turisták kedvenc célpontja. Sok fényképészt is „megihletett”, és nekem is sikerült egy igazán jó fotót készítenem az utcán haladó társaságunkról.
Megnéztük a Katalin-kaput, aztán sikerült a Bolgárszegi-kapuról is egy jó képet csinálnom, igaz, kicsit nehezen ment, mert közben a gépkocsiforgalomra is figyelnem kellett. Egyébként a kaput anno éppen a megnövekedett forgalom áteresztésére építették, és három íve van. A falán levő latin feliratból megtudtuk, hogy I. Ferenc császár 1817-es brassói látogatását követően épült meg a kapu.
Egy rövid pihenőt tartottunk az egyik sörözőben, hiszen igencsak elfáradtunk és megszomjaztunk.
Majd vissza egy másik utcán az evangélikus templomig, ahol a Cenken felállított Árpád-szobor maradványánál álltunk meg. A szobrot egyébként 1896-ban avatták föl, a 18 méter magas emlékoszlopon a 3,5 méter magas kőszobor Árpád-kori harcost ábrázolt, egyik kezében kardját, a másikban Magyarország címerét tartotta. A román hadsereg benyomulásakor, húsz évvel később dinamittal felrobbantották és megrongálták a talpazatát, pár hónappal később pedig egy vihar ledöntötte, majd a szobor darabokra tört. Azonnal megindult az ereklyegyűjtés. De csak a kisebb darabokat hagyta a megtalálóknál a román rendőrség, a nagyobbakat múzeumokban helyezték el. A kőszobor darabjai a Brassói Történelmi Múzeum tulajdonába kerültek, ahol közel kilenc évtizedig a pincében őrizték. Mi a szobor fejrészét nézhettük meg, ami 2002 óta van a brassói evangélikus egyház hivatali helyiségében.
Innen indultunk tovább a Brassóhoz közeli Tatrangra, a Kárpát-medencei újságíró-szövetségek tanácskozásának a színhelyére, a találkozóról már egyik korábbi számunkban írtam.
(Folytatjuk)
Fekete templom
Zsinór utca
Katalin kapu
