Erdélyi anziksz (III.)

0
636
11-erdely-5

Brassó környéki kirándulásunk első állomása az erdélyi németek, vagyis a szászok egyik legszebb és legismertebb erdélyi erődtemploma, a prázsmári vártemplom volt. Meglepődtünk, hogy nem volt magyarul tudó idegenvezető, így Ambrus Attila vállalta a fordító szerepét. Amint az idegenvezető hölgy belekezdett meséjébe, az egyik erdélyi újságíró kollégánk megjegyezte: fontos tudni, hogy II. András királyunk volt az, aki szász telepeseket hozott a vidékre. Az erődtemplomról pedig megtudtuk még, hogy isten házát kör alakú, vastag védőfal övezi, magassága mindenütt legalább 12 méter. A bejáratot jól kiépített kapubástya, a kör alakú erődöt pedig négy bástya védte, előtte körben jókora vizesárok húzódott. Az erődben, a külső fal védelmében közel háromszáz lakófülkét alakítottak ki egymás mellett, egymás fölött, néhol két, másutt három emelet magasan. A fülkék 1960-ig magántulajdonban voltak, és a településen lévő házakkal együtt lehetett megörökölni. Békeidőben mindenki köteles volt élelmiszerrel feltölteni, hogy a török támadást felkészülve várják. Védelmi célból 3 hétig, míg háborús időkben fél évig is egyhuzamban itt tartózkodtak. Mi is végigjártuk a fülkék előtti, fából készült folyósókat, lépcsőket bekukkantottunk pár fülkébe – az egyiket iskolabútorokkal rendezték be, így arra következtettünk, hogy háború idején is folytatódott a civil élet a védőfalak mögött.
A vártemplomtól nem messze sikerült egy takaros szász házról is képet készítenem. Kétszintes épületekről van szó, szívesen megnéztem volna belülről is. A legtöbbet már nem szászok lakják, ugyanis a kommunista román állam nagyon jó üzletet csinált a nyugatnémet kormánnyal: 11 000 márkát kapott minden egyes szászért, egyúttal a kivándorlók teljes vagyona is a román államra szállt. Fejeként 20 kilós csomaggal hagyhatták el az országot. Ennek következtében pár év alatt Erdély-szerte több település is elnéptelenedett. A rendezett szász porták ezrei tátongtak üresen évekig, míg végül a betelepülő románok és cigányok birtokba nem vették azokat, hogy aztán „természetesen” tönkretegyék a tipikus formákat.
Tovább folytatva utunkat a Kökösi-hídhoz értünk, amelyről azt kell tudni, hogy 1949-ben a székelyek itt próbáltak ellenállni a beözönlő orosz csapatoknak. Mellette emlékoszlop jelzi a csata színhelyét. Itt érte a legendás ágyúöntőt, Gábor Áront halálos lövés.  A régi fahíd helyébe épült vashidat 1909-ben Sepsiszentgyörgy polgármestere Gábor Áron hídjának keresztelte el.
Kisebb-nagyobb településeken, hepehupás utakon haladtunk tovább; Laborfalva település azért maradt meg emlékezetemben, mert itt minden második háznál kürtős kalácsot sütöttek.
 

11-erdely

 

A csernátoni tájház
Buszunk megállt Csernáton-ban, ahol a Haszmann Pál Tájmúzeumban néztünk körül.
Haszmann Pál csernátoni tanító alapította nyolcezer darabos gyűjteménnyel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját. A múzeum kúriaszerű épületében a vidék népművészetének legszebb darabjait mutatják be: székely festett bútorok, kályhacsempék, szőttesek stb láthatók itt. A múzeum épületét szabadtéri kiállítás veszi körül, ahol e térség helyreállított, monumentális székelykapuit és a népi építkezés emlékeit láthatjuk. Az udvaron egy szabadtéri sírjel-, sírkő- és faragott fejfagyűjtemény, valamint egy nagyon gazdag mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás is található, ami a skanzen egyik legértékesebb gyűjteménye. A kúria boltíves pincéjében kapott helyet a „kályhamúzeum”.
Miután megnéztük a több mint kéthektáros terület látnivalóit, és csoportunk utolsó tagja is beért a kúria hűs szobájába, Haszmann Pál, a múzeum egyik vezetője beszélt szülei hagyatékáról, a gyűjtemény létrejöttének körülményeiről. Azt vallja, hogy a mi dolgunk továbbadni gyerekeinknek az örökséget; arra kell nevelni őket, hogy legyenek büszkék a falujukra, városukra, és őrizzék, ápolják az elmúlt korok szellemi és tárgyi emlékeit. De ezt ne egy „holt múzeumban” tegyük – mondta –, ahol egy teremőr figyeli minden lépésünket, hanem úgy, hogy az mindig élettel teli legyen, ezért ez az intézmény számos kézműves foglalkozásnak, rendezvénynek ad otthont.
Jó volt hallgatni Haszmann Pált, de mivel programunkban szerepelt még néhány helyszín, így újra beszálltunk a buszba. Kanyargós utakon, hegynek föl vezetett az utunk. Itt a Csomád-hegység két természeti csodája közül néztük meg az egyiket: az egyik vulkáni kúpon egy közel 500 méter átmérőjű tó alakult ki, ez a Szent Anna-tó, a másik kúp helyén pedig a Mohos-tőzegláp. Buszunk a tó partjától nem messze állt meg, ahova folyamatosan érkeztek a kirándulók és a fürdőzők. Közülünk is néhányan megmártóztak a tó vízében. A vele kapcsolatos egyik legendát is meghallgattuk, ugyanis mint kiderült, nem is egy van belőle.
A tó és festői környezete csoportkép készítésére „csábított” bennünket. Egy rövid séta után továbbindultunk Tusnádfürdő felé, ahol egy kiadós ebéddel koronáztuk meg Brassó környéki kirándulásunkat.

11-erdely-2

(Vége)