Egy vérbeli riporter a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja

0
166
12-RIPORT

Dr. Havasi János lett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak a határon túli magyar kapcsolatokkal foglalkozó különmegbízottja. A hétvégén a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának horvátországi ülésén sikerült vele interjút készítenem.

Miután Havasi János befejezte jogi és újságírói tanulmányait, hivatásos újságíró lett a pécsi Dunántúli Naplónál, ez még 1978-ban történt. Az 1980-as években két kisebb „kirándulást” tett más területekre: előbb a Baranyai Alkotótelepek igazgatója volt, majd  néhány esztendeig a Jelenkor irodalmi folyóirat olvasószerkesztője. 1989-ben kollégáival megalapította A Helyzet című regionális hetilapot, amelyet két évig főszerkesztőként jegyzett. Az Antall-kormány idején a kultusztárca sajtófőnöke, majd a Párizsi Magyar Intézet igazgatóhelyettese lett. 1993-tól rendszeresen tudósította a Duna Televíziót előbb Párizsból, később – a hazai sajtó egyik első video-újságírójaként – a dél-dunántúli, valamint a horvátországi és a boszniai térségből. A kilencvenes évek végén a Duna TV PR-igazgatója. 1999-től a Magyar Televízió munkatársa különböző beosztásokban: az Aranyfüst című magazin alapító szerkesztője, regionális-kisebbségi-határontúli főszerkesztő, közéleti igazgató. Hobbija a hivatása, emellett hadisírkutatással is foglalkozik. Öt riportkönyv és egy újságírói kézikönyv szerzője. Munkásságának gyümölcseként különösen büszke a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója által alapított Messzelátó Díjra, illetve a honvédelmi miniszter által odaítélt Hadisírgondozásért Érdemkereszt I. fokozatára.

– Pontosan mit takar ez a különmegbízotti poszt?

– Elsődleges feladatom, hogy a határon túli magyar szervezetekkel tartsam a kapcsolatot, információkat gyűjtsek, továbbá a kéréseket, igényeket továbbítsam a vezérigazgató és a műsorkészítők felé. A cél egy stratégiai együttműködés lenne. Az a feladatom, hogy bejárjam a régiókat, feltérképezzem a helyi viszonyokat. A magyar közszolgálati média nemzeti egységben gondolkodik, és ezentúl még több figyelmet szeretnénk fordítani a határon túli magyar médiára is. A különmegbízotti posztot azért osztották rám, mert jól ismerem a határon túli térséget.

– Milyen igényekkel szembesült eddigi külhoni látogatásai során?

– Azt hiszem, ezek minden régióban mások. A Felvidéken például azt várják a magyar közszolgálati médiától, hogy egy hiteles információforrás legyen, amely ellensúlyozza a szlovák média csúsztatásait. Erdélyben fontos, hogy a közszolgálati média biztos iránytű legyen a kultúrában, valamint szakmai érvényesülési lehetőséget is biztosítson. Az MTVA-nál azt tartjuk szem előtt, hogy a határon túli régiók helyi és társadalmi színeinek a bemutatására is sor kerüljön. Ezek természetesen nem csak az adott közeghez szólnak, hiszen például egy drávaszögi esemény példát adhat tágabb környezetben, gyakorlati haszonnal is járhat.

– Milyen változások várhatók a médiában a  határon túli magyarsággal kapcsolatban?

– Az a célunk, hogy a határon túliakról szóló események ne csak a róluk szóló műsorokban jelenjelek meg, hanem rászoktassuk az embereket arra, hogy a híradóban a magyarországi történések mellett feltűnik például egy hír Marosvásárhelyről vagy éppen Kolozsvárról. Fontosnak tartjuk tehát, hogy mindaz, ami magyar nyelvterületen történik, ugyanúgy részévé váljon a közéleti, kulturális és szórakoztató műsorainknak is.

– Hogy vélekedik a magyarországi közönség a változásokkal kapcsolatban?

– A változások bevezetésével a végcél az lenne, hogy a közvélemény természetesnek vegye a nyelvi egységet. Hogy ne csodálkozzon rá arra, hogy például Brassóban is ugyanolyan magyarok élnek, mint Magyarországon. Úgy érzem, ahogy szívódnak fel a határok, úgy válik könnyebbé a kulturális csere, a testvérvárosi kapcsolatok, az egyetemi cserediák-programok stb. De amellett, hogy a határon túli régióknak nagyobb figyelmet szentelünk, a közszolgálati média feladata az is, hogy a környező országokban többséget alkotó nemzeteket is figyelembe vegyük, valamint a kölcsönös tisztelet megadására neveljük a nézőt. Továbbá komolyan építeni kell a magyarországi nemzeti kisebbségekre is. Hiszen amennyire hátrány a kisebbségi lét, annyira halhatatlan előnyt jelent a kétnyelvűség.

– A különmegbízotti poszt mellett azonban még mindig szokott forgatni is.

– Újságírói mivoltomból nem tudok kibújni, így ha utazásaim során megfelelő témát találok, abból biztos, hogy készítek anyagot. A határon túliak körében tett látogatásaim alatt is számos alkalommal forgattam.

 

Havasi János videokamerájával és jegyzetfüzetével 1996. január 5-én a magyar alakulattal együtt indult a Száva partjára, az Okučani város mellett fekvő Pustara majorba, ahol a magyar honvédek bázisát kellett kialakítani. Mindent megfigyelt, lefilmezett, följegyzett, amit tapasztalt. Nyomon követte a Zsuzsanna nevű, 60 tonna teherbírású pontonhíd építésének fázisait, eközben bejárta a környéket és számos veszedelmes kalandba keveredett. Mindezt az IFOR éve című könyvében foglalta össze. Kimondhatatlan emberi drámák sokaságát jegyezte le, miközben maga is többször életveszélybe kerül (a horvátok kémnek nézték); fölkereste a szlavóniai magyar településeket (Eszéket, Vörösmartot, Harasztit), közben megfordult a Somogy megyei Taszár amerikai támaszpontján, sőt eljutott Bosznia fővárosába, a romokban heverő Szarajevóba is. Roppant érzékletes, megjelenítő erejű stílusban időben és térben egészen közel hozta az olvasóhoz a délszláv háború utolsó korszakát, és nem pusztán az izgalmas eseményeket, kalandos epizódokat, abszurd helyzeteket, de azokat az emberi sorsokat is, amelyeket természetes medrükből fordított ki a háború borzalma. Az izgalmas riport-krónikát korábban lapunkban is közöltük folytatásokban.