Zajlik a kopácsi kézműves gyermektábor

0
122

Idén sem maradt el július második hetében a kopácsi kézműves gyermektábor. A foglalkozásokra a helyi fiatalokon kívül a környékbeli településekről is érkeztek nap mint nap gyerekek. A kopácsi Arany János Kultúregyesület szervezésében létrejött, nagy népszerűségnek örvendő tábor minden évben öt napig tart és 50 gyerek vesz részt rajta.

Gyermekeknek nyújt élményeket és elfoglaltságot minden évben a kopácsi Arany János Kultúregyesület kézműves nyári tábora. A hétfőtől péntekig tartó táborban kikapcsolódhatnak a gyerekek, élményeket, barátokat szerezhetnek. Mi sem bizonyítja jobban a tábor sikerét, mint az, hogy minden évben 50 gyerek vesz részt rajta. A helyieken kívül az ideire is a szomszédos településekről, Várdarócról és Laskóról is érkeztek gyerekek, nemcsak magyar, hanem horvát anyanyelvűek is, akik szívesen ismerkednek a magyar hagyományokkal.

– Kultúregyesületünk egyik legfontosabb feladata a magyar nyelv és a hagyományok ápolása, nemzeti történelmünk megismertetése. A számos játék, szórakoztató és kézügyességet igénylő tevékenység mellett igyekszünk olyan dolgokat is beleszőni a programba, amelyeken keresztül a gyerekek a múltunkkal, szokásainkkal, gyökereinkkel kapcsolatos ismereteiket gyarapíthatják. A tábor minden évben öt napig tart, és mindig egy kis műsoros esttel zárjuk a hetet – mondta el Varga József, az egyesület elnöke, aki hozzátette, hogy idén egy nappal meghosszabbították, július 13-án egy kirándulás keretében az abaligeti cseppkőbarlangot és a pécsi állatkertet látogatják meg.

A gyermektábor a Bellyei járás és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósult meg.