Szeptember 5-én immár kilencedik alkalommal került sor Zágrábban a magyar konyha napjára a Liszt Intézet szervezésében, amelynek idei díszvendége a győri járásban található Tényő község volt.
Az Európa téren zajló rendezvény a gasztronómia mellett a település hagyományait és kulturális értékeit is bemutatta a horvát főváros közönségének. A program már kora délután elkezdődött: 15:30-tól kuponokat válthattak a látogatók a tényői finomságokra, köztük az aszalt szilvás babra, a kattancs néven ismert paprikás tekercsre, valamint a település borválogatására. 16 órakor ünnepélyes megnyitóval folytatódott a nap: táncbemutató, köszöntők és a tényői hagyományőrzők műsora vezette fel Székely Rita polgármester településbemutatóját.

A közönség nemcsak ízekben, hanem élményekben is gazdagodhatott: rongybaba-készítésre nyílt lehetőség, valamint a magyar táncházmozgalom kiemelkedő alakjainak állított kiállítás is várta az érdeklődőket. A délutáni órákban Tényőről szóló kvíz kezdődött, amelynek nyerteseit 19 órakor hirdették ki és jutalmazták. A rendezvény jó hangulatban, közös élményekkel zárult.
Az eseményen részt vett Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete is.
A zágrábi Liszt Intézet rendezte magyar konyha napja ismét bizonyította, hogy a gasztronómia kiváló kapocs a kultúrák között, és nagyszerű alkalom arra, hogy a horvát közönség közelebbről is megismerje a magyar települések értékeit és ízeit.
