Zágráb vagy kerítést épít, vagy egységeket küld Macedóniába

496
Zágrábnak két választása van: vagy kerítést épít, vagy másokkal közösen védi a macedón határt, ellenkező esetben a migránsok egykettőre Horvátországban lesznek, ahonnét nem tudnak majd továbbmenni, miután Szlovénia és Magyarország lezárta határait az illegális bevándorlók előtt – írta a Večernji list múlt csütörtöki számában.

Az újság idézi Kolinda Grabar-Kitarović államfőt, aki New Yorkban, az ENSZ Közgyűlés 71. ülésszakának általános vitájában kijelentette: egy újabb migránshullám esetén Zágráb nem engedheti át az országon a Közel-Keletről érkező bevándorlókat – mint tette azt korábban -, mert a szomszédos országok lezárták előttük a határaikat. Figyelmeztetett, hogy Horvátországnak meg kell védenie területét, de segítenie is kell azokon, akik rászorulnak. Josip Buljević ügyvezető védelmi miniszter a lapnak úgy nyilatkozott, hogy Horvátországnak két lehetősége van, ha újra felújul a balkáni útvonal, mert ebben az esetben a migránsok rövid időn belül elözönlik Szerbiát, Romániát, Bulgáriát és Horvátországot. Vagy a görög modellt választja, amely azt jelentené, hogy gyűjtőközponttá válna az ország, és akár 50 ezer bevándorlót is el kellene látnia, vagy a magyar, szlovén és osztrák modell szerint kerítést épít határán – magyarázta.

Ranko Ostojić volt szociáldemokrata belügyminiszter szerint a kerítés nem megoldás, és nem állítja meg a menekülteket. Úgy vélte: Zágrábnak nyomást kell gyakorolnia az Európai Unió intézményeire, hogy léptessék életbe a Törökországgal kötött megállapodásban foglaltakat, valamint mielőbb toloncolják vissza a gazdasági bevándorlókat származási országukba.

Ante Kotromanović volt védelmi miniszter úgy látja, a legjobb megoldás az lenne, ha a balkáni útvonalon fekvő országok rendőri segítséget küldenének a görög-macedón határra. Utalt arra, hogy Horvátország helyzete más, mint a szomszédos országoké, mert sokkal hosszabb és nehezebben ellenőrizhető határa van (a horvát-boszniai határ több mint 1000 kilométer hosszú, a déli országrész pedig az Adriai-tengerrel határos).

Nem támogatja a kerítésépítést Vlaho Orepić ügyvezető belügyminiszter sem.

A Jutarnji list napilap arról cikkezett, hogy Horvátországnak nincs terve egy újabb, megfékezhetetlen tömeges bevándorlás esetére. Az ügyvezető belügyminiszter arról beszélt, hogy Zágráb felkészült egy újabb migránsáradatra, és nem fog kerítést építeni határán, a választásokon győztes HDZ-nek pedig nincs hivatalos álláspontja.

A Večernji list a témával kapcsolatban korábban azt írta: a hatóságok arról próbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy „mindent ellenőrzés alatt tartanak”, és megbirkóznak egy újabb beáramló tömeggel, de a terepről más információk érkeznek. „A szerb-horvát határt mindennap százak lépik át illegálisan, akiket a rendőrök azonnal visszaküldenek Szerbiába” – állítja a lap. Egy meg nem nevezett forrás alapján az újság arról számolt be, hogy ezeket az embereket nem veszik nyilvántartásba, erről pedig a rendőrök szóbeli utasítást kaptak. Egyeseknek mégis sikerül egérutat nyerniük. A múlt héten több tucat migránst tartóztattak fel a horvát hatóságok Zágráb közelében. A horvát főváros 300 kilométerre fekszik a szerb határtól.

Az elmúlt egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal. Márciusban azonban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek vagy ott akarnak menedéket kérni. Horvátországban tavaly szeptember óta csaknem 700 ezer illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. (mti)