A zágrábi magyar nagykövetségen idén is megemlékeztek Szent László királyunkról a külképviselet rezidenciáján található Szent László-mellszobornál.
Magyarország zágrábi nagykövetségén 2018-ban avatták fel Szent László királyunk mellszobrát a rezidencia kertjében. Azóta hagyománnyá vált, hogy közös szentünk, a zágrábi püspökség alapítójának és az érsekség társvédőszentjének ünnepnapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást tartanak a mellszobornál.
Dr. Demcsák Csaba nagykövet köszöntőjében méltatta a magyar-horvát közös szentet, kiemelve, hogy Szent László személye és tevékenysége megalapozta a magyar és a horvát nép közötti több évszázados államközösséget és barátságot, melynek legfőbb kötőereje mindig is a közös hit volt.

A június 24-én tartott eseményen Almási Róbert atya, majd Giorgio Lingua érsek, apostoli nuncius megáldotta a külképviselet rezidenciáján található Szent László-szobrot, ezt követően a nagykövetség, illetve a zágrábi magyarok nevében egy-egy koszorú elhelyezésére került sor.
A megemlékezésen részt vett többek között Molnár László, a zágrábi Ady Endre Kultúrkör elnöke, Szekeres Péter, a Zágráb Megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a zágrábi egyházmegye és a kulturális élet több képviselője, a Zágráb városi és Zágráb megyei magyar szervezetek vezetői, valamint a Zrínyi Miklós Cserkészcsapat tagjai is.
