Zágráb: Damir Habijan az új gazdasági miniszter

89

A horvát szábor december 20-i rendkívüli ülésén megszavazta, hogy Damir Habijan legyen az új gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős miniszter.

Az aktuális kormány harmadik gazdasági miniszterének kinevezését 77 igen szavazat mellett 35 ellenében hagyta jóvá a 151 fős parlament. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt képviselői a szavazás alatt kivonultak az ülésteremből.

Az új miniszter megválasztására azt követően került sor, hogy Andrej Plenković kormányfő menesztette hivatalából az elődöt, Davor Filipovićot, valamint a tárcavezető személyes tanácsadóját, Jurica Lovrinčevićet, miután kiderült, hogy utóbbi állami és kormányzati hirdetéseket ajánlott egy helyi tévének a reklámozásért fizetett összeg feléért cserébe. Plenković rendkívüli sajtótájékoztatóján akkor azt mondta: Filipović azért mindenképpen felelős, hogy „rossz tanácsadót választott magának”.

A parlament illetékes bizottságának meghallgatásán Habijan szerdán elmondta: munkája során határozottan fel fog lépni a szabálytalanságok és törvénytelenségek ellen. Elismerte, hogy a tisztség „kihívást jelent”, ugyanakkor kiemelte, hogy ügyvédi pályafutása során tapasztalatokat szerzett a reálszférában.

Habijan 1982-ben született, 2007 és 2020 között ügyvédként dolgozott. 2017-től 2021-ig a varasdi (Varaždin) városi tanács tagja és a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) párt parlamenti képviselője volt.