Weininger Andor – A Bauhaustól New Yorkig

Híres drávaszögiek

516

Két igen fontos jubileum – a Bauhaus alapításának 100., valamint Weiniger Andor (1899–1986) festő, grafikus, építész, formatervező születésének 120. évfordulója – előtt tiszteleg az a kiállítás, amely március 1-jén nyílik a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában (Pécs, Papnövelde u. 5.).

Ki is volt Weininger Andor?

Weiniger Andor
Weiniger Andor

A művész vallomása szerint családja Donaueschingenből, a baden-württen-bergi Freiburg közeléből, a Duna egyik forrásvidékéről érkezett Baranyába 1800 körül. A Weininger család egy kis dél-baranyai faluba, Karancsra került, itt látta meg Andor a napvilágot 1899. február 12-én. Weininger Kálmán, a művész édesapja kántortanító volt. A család a katolikus templom mellett, a tanítólakásban élt, mely a tantermet is magában foglalta. A helyi iskola után Andort 1913-ban Pécsre, a cisztercita gimnáziumba íratták. Itt kezdett el festeni. Első, későbbi korszakaiban igen ritka olajképei nem vászonra, hanem kartonra készültek a nyári szünidőben, amelyeket Karancson töltött. Az egyiken a háttérben látható kék, földszintes házuk, de nem az épület, hanem a kert színei voltak fontosak számára. A zöld és sárga pöttyök között szétszórva elővillannak a rikító pirosak, illetve a csupán jelzésszerűen odavetett fehérek.

1921 őszén csatlakozott a weimari Bauhaushoz, ahol 1928-ig festőként, grafikusként, szervezőként, zenekar-alapítóként és absztrakt színpadi kísérletek megvalósítójaként működött. 1958-ban New Yorkba költözött: itt tért vissza a 60-as évek végén korai geometrikus-absztrakt kompozícióihoz. Egyéni színvilága, térdinamikája napjaink digitális képi látásmódjához hasonlítható. 1986. március 3-án New Yorkban hunyt el. Élete végéig magyarnak vallotta magát, s fenntartotta hazai kapcsolatát. 

A Weininger Andor születésének 120. évfordulója és a weimari Bauhaus megalapításának centenáriuma alkalmából a Janus Pannonius Múzeumban és a Virág Judit Galériában megrendezett kiállításon valamennyi alkotói periódusa megismerhető. A művek jelentős részben Körner András, New Yorkban élő építész gyűjteményéből származnak, aki 1970-től a művész haláláig szoros barátságot ápolt Weiningerrel, és a műveket személyesen kapta tőle és özvegyétől ajándékba.

A március 31-éig a Modern Magyar Képtárban megtekinthető Weininger Andor – A Bauhaustól New Yorkig – Művek Körner András és a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből című tárlat számos hangzó- és mozgóképanyag segítségével kalauzolja a látogatót Weininger Andor életművében, megjelenítve éppúgy az építészt, mint a zenészt, képzőművészt, színészt, színpadépítő szakembert.