Vukovár-Szerém megye idén is támogatta a kórógyiak hagyományőrzését

69

A Kórógy Hagyományőrző Egyesület a tavalyihoz hasonlóan idén is jelentkezett Vukovár-Szerém megye folklórtevékenységet támogató pályázatára, amelyet sikeresen el is nyert.

A Kórógy Hagyományőrző Egyesületben három generációnyi fiatal ápolja a hagyományokat. A néptánchagyományok életben tartása révén sikerül megőrizni és átadni a kulturális örökséget. A néptánc nem csupán mozgásformaként jelenik meg, hanem egyben hordozza az adott nép történetét, értékrendjét és identitását. A gyermekek részvétele a néptánchoz kapcsolódó tevékenységekben elősegíti, hogy közelebb kerüljenek szüleik, nagyszüleik, őseik hagyományaihoz. A táncok, zenék és viseletek által a gyermekek belemerülnek a helyi hagyományok világába, és ezáltal erősödik bennük az azonosságtudat. Az identitásmegőrzés révén a gyerekek szorosabb kapcsolatba kerülnek származásukkal, és büszkén vállalják kulturális örökségüket, ami hozzájárul az egész közösség erősödéséhez. Emiatt a Kórógy Hagyományőrző Egyesületben kiemelt fontosságú a gyermekek bekapcsolása a hagyományápolásba. Ehhez kaptak ismét támogatást Vukovár-Szerém megyétől is.

– Nagyon köszönjük a megyének és Damir Dekanić zsupánnak, hogy felismerték a munkánkat, az erőfeszítéseinket, és támogatásban részesítettek bennünket idén is. A megyeházán adták át ünnepélyes keretek között a támogatási szerződéseket. Egyesületünk továbbra is aktív, tánccsoportjaink szorgalmasan gyakorolnak, kézimunkaszakkörünk alkot, zenészeink sem szűkölködnek a felkérésekben. Már készülünk a gyermek dal- és táncfesztiválunkra, amelyre májusban kerül sor, idén színesítenénk a fellépők körét, így új csoportokat is meghívtunk – nyilatkozta lapunknak Cserepes Zoltán, a Kórógy Hagyományőrző Egyesület elnöke.