Volosko: megkoszorúzták gróf Andrássy Gyula magyar miniszterelnök emléktábláját

234

A Zágrábi Magyar Nagykövetség szervezésében immár hagyományosan koszorúzási ünnepség keretében hajtottak fejet Andrássy Gyula egykori miniszterelnök és külügyminiszter emléke előtt születésének 201. évfordulója alkalmából az Abbáziához közeli Volosko településen, ahol utolsó éveit töltötte.

Andrássy Gyula 1823. március 3-án született. Az Osztrák–Magyar Monarchia talán legnagyobb karriert befutó magyar politikusa volt. Fiatal korában katonaként és diplomataként is részt vett a szabadságharcban. A kiegyezés után ő lett az első magyar miniszterelnök. Külügyminiszterként (1871-79) nemzetközi hírnévre tett szert, 1889 után visszavonult a politikától. Utolsó napjait családja körében az Adrián, Voloskóban töltötte, ahol 1890. február 18-án halt meg.

Voloskóban, a tiszteletére állított emléktábla előtt gyülekeztek idén is az emlékezők. Dr. Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet és Fernando Kirigin, Abbázia polgármestere beszéde után a gróf életéről és munkásságáról Ágoston Gergely, a Tengermelléki-fennsíki megye magyar képviselője, idegenvezető tartott ismertetőt.

Demcsák Csaba, Fernando Kirigin és Ágoston Gergely

Elmondta többek között, hogy 1879-ben mondott le külügyminiszteri megbízásáról, és romló egészségi állapota miatt családja körében töltötte következő éveit. 1889. december 27-én orvosai tanácsára levegőváltozás céljából érkezett Voloskóba. A sűrűn lakott kis halásztelepülés távolabbi, csendes szögletében, Črnikovicán az ismert kereskedő és hajótulajdonos Minach család látta vendégül a villájukban. Számított a jó hírű abbáziai orvosok segítségére, különösen a neves sebész professzor, Billroth véleményére, aki viszont megállapította, hogy állapota nem biztató. 54 nap múlva bekövetkezett a vég. 1890. február 18-án kómába esett, és hajnali 3 órakor felesége, Kendeffy Katalin, lánya, Ilona és orvosai körében elhunyt.

A hálás utókor a Minach-villa udvarán egy latin nyelvű emléktáblát állított fel. A szövege magyarul:

„Gróf Andrássy Gyula, miután a hazáért végzett halhatatlan munkáját befejezte, az élet végéhez közeledve ezen a kies helyen, kedves családja és barátai körében az óhajtott nyugalmat megtalálta. Az Úr MDCCCLXXXX évében.”

Az ismertető után elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Az eseményen Zoran Vukić rijekai tiszteletbeli konzul és Šibalin Klepac Zdenka, a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei szervezetének elnöke is részt vett.