Vörösmarton a helyzet változatlan

110
06-vorosmarti-ut


Vörösmart – A tavaly májusi esőzések következtében veszélyessé, illetve járhatatlanná vált az egyik vörösmarti utca. Lapunkban megírtuk, hogy az illetékeseknek egy év alatt sem sikerült megoldaniuk a problémát. Nemrég ismét arra vezetett az utunk, de a pár hónapja beígért támfalnak még a nyomát se találtuk.

Idén tavasszal írtunk a veszélyes vörösmarti útszakaszról, amely már egy éve járhatatlan, és az út alatt húzódó házak és emberek is veszélyben vannak miatta. Utam nemrég ismét Vörösmarton át vezetett, és kíváncsi voltam, hogy történt-e valami előrelépés az ügyben. De mint kiderült, a helyzet változatlan: a főútnál egy tábla figyelmeztet, hogy nem járható az út, az alatta húzódó házak lakói pedig továbbra is zsákokkal, deszkákkal támasztják meg a veszélyes partoldalt.
Miközben újra lefényképezem azokat a helyeket, ahol négy hónappal ezelőtt jártam, lakók szólítanak meg, és felháborodva mondják, hogy hiába fotózok, mert azóta sem történt különösebb változás. Igaz, hogy ottjártunk után egy nappal a járás összehívta a lakókat és elmondták, hogy majd egy védőfalat építenek, egy mérnök is járt ott egy-két nappal később, és azt ígérték, hogy június 12-én megkezdik az építkezést, de azóta feléjük se néztek.
A Hercegszőlősi járás illetékesét is megkérdeztük az ügyben. Todorić Csilla, a járás kommunális megbízottja lapunknak elmondta, egyelőre azért akadt meg a dolog, mert két lakó nem szeretné, hogy a támfal megépítésével elzárják őket a pincéjüktől, nyári konyhájuktól, így erre kell most megoldást találniuk, és dolgoznak rajta.