A múlt héten indult el a Google Street View horvátországi szolgáltatása, a programmal nemcsak Zágrábot, hanem a nagyobb városokat, a szigeteket és a tengerpartot is bejárhatjuk virtuálisan.
Veljko Ostojić turisztikai miniszter a hivatalos bemutatón elmondta: a Google nélkül ma már elképzelhetetlen az élet, így a Street View beüzemelése a horvát turizmusban történelmi jelentőségű pillanat, mert az egész világon még jobban megismerhetik az országot. A minisztérium a következő idegenforgalmi szezonra már olyan tervet készít, amelynek a középpontjában a virtuális marketing áll, és ehhez ideális a Google szolgáltatása – tette még hozzá a miniszter.
Joško Mrndže, a Google Adria régióigazgatója a Jutarnji List napilapnak elmondta, hogy egy éven át készültek a felvételek Horvátországról. A kamerával nyolcmillió kilométert jártak be, a szolgáltatás azonban még így sem teljes, egyelőre az ország mintegy 50 százalékát térképezték fel. Ulf Spizer, a Street View európai vezetője a személyiségi jogi problémákról megjegyezte, hogy a kamerák a már megszokott módon automatikusan kitakarják az arcokat és az autók rendszámát.












