Vinkovci: új székház, szélesebb körű lehetőségek

54

Örülnek a vinkovcei magyarok új székházuknak, amelyet mostanra felújítottak, berendeztek és használatba is vettek.

Vinkovci városában nyolc éve működik magyar egyesületünk, melynek tagjai azóta rendkívül sokat tettek az ottani magyarokért, identitásuk megőrzéséért. Évente számos összejövetelt tartanak – ha azt a körülmények megengedik –, megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről, kiállításokat, irodalmi esteket szerveznek. Őszi kultúrestjükre az egész országból hívnak tánccsoportokat, kórusokat és színjátszókat, saját népdalkörüknek pedig számos vendégszereplése van az év során. Legnépszerűbb programjaik közé tartozik a vinkovcei magyarok találkozója is, melyet azzal a céllal szerveznek, hogy közösséggé kovácsolják a város magyarságát.

Példás tevékenységük ellenére évekig nem rendelkeztek saját székhellyel. Egy, a város tulajdonában lévő terem állt rendelkezésükre heti egyszer, néhány órára. A vinkovceiek problémája tavaly télen oldódott meg, amikor a város által kiírt pályázatnak köszönhetően saját székhelyhez jutottak. Itt három helyiség és egy konyha is van, kisebb rendezvények tartására is alkalmas.

A székhelyet az egyesület ötéves használati időre kapta a várostól, de bíznak benne, hogy ennél hosszabb ideig is a rendelkezésükre áll majd. Renoválásra szorult, melyre az év első felében került sor, mostanra berendezték, s a járványhelyzet lecsengésével használatba is vehették az egyesületi tagok otthonukat.

– Jó, hogy mostantól nem kell időpontot egyeztetnünk senkivel, ha gyakorolni akarunk, vagy csak összeülnénk társalogni, de a kisebb rendezvényeinket is itt tarthatjuk ezentúl, bővülnek a lehetőségeink, rugalmasabbá válhatnak programjaink, tevékenységünk – nyilatkozta lapunknak Ács Rudolf, az egyesület elnöke, hozzátéve, hálás a város vezetésének, valamint Jankovics Róbertnek, magyarságunk parlamenti képviselőjének a közbenjárásért.