Idén is az Ács-farmon találkoztak a vinkovcei magyarok az egymás közti kapcsolatok ápolása céljából. Az összejövetelen újbezdáni egyesületünk tagjai is részt vettek.
A Vukovár-Szerém megyei Vinkovciban kb. 130 nemzettársunk él, a tömbmagyarságtól távol. A kis közösséget a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület tartja össze. Tagjai a megalakulásuk óta eltelt nyolc év alatt rendkívül sokat tettek az ottani magyarokért, identitásuk őrzéséért.
Rendes körülmények között évente számos összejövetelt tartanak, így nemzeti ünnepeink alkalmából is, és kiállításokat, irodalmi esteket szerveznek. Jó kapcsolatot ápolnak a testvéregyesületekkel, őszi kultúrestjükre az egész országból hívnak tánccsoportokat, kórusokat és színjátszókat.
A közelmúltban, a város által kiírt pályázatnak köszönhetően, saját székhelyhez jutottak, ahol a tagság hetente találkozhat. Hagyományos őszi programjuk, a vinkovcei magyarok találkozója is a kapcsolatok ápolásáról szól. Az ötlet Ács Maricától származik, akinek a kezdeményezésére öt évvel ezelőtt rendezték az első találkozót az Ács család farmján.
– A magyarok találkozójával az volt a célunk, hogy egy közösségi alkalmat biztosítsunk városunk magyarjainak – mondta Ács Marica.
A hagyományokhoz híven az idei találkozót is a családi farmon rendezték – tette hozzá –, a járványügyi elvárásoknak megfelelt a tágas szabad tér. Ugyancsak az óvintézkedéseknek igyekeztek megfelelni a vendégek számának csökkentésével, de a lényeg – hangsúlyozta az esemény szervezője -, hogy nem szakították meg a tradíciót.
Összejövetelükön újbezdáni magyar egyesületünk tagjai is részt vettek. A hangulat kiváló volt, magyar zenétől volt hangos a birtok, a jelenlevők pedig megállapodtak, hogy a rendezvényt a járvány után megismétlik.