Vinkovce: irodalmi esttel emlékeztek Viola Évára

28

Megtartotta hagyományos irodalmi estjét a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület, amelyet ezúttal Viola Éva fiumei magyar költő emlékének szenteltek.

Vinkovce városában 2012 óta működik a magyar kultúregyesület, melynek tagjai azóta rendkívül sokat tettek az ottani magyarokért, identitásuk megőrzéséért. Népdalkört működtetnek, amely évente számos vendégszereplést vállal, de több saját rendezvénnyel is büszkélkedhet az egyesület, megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről, kiállításokat, irodalmi esteket is szerveznek.

Múlt héten irodalmi est keretében tartottak felolvasást Viola Éva műveiből, ilyen módon emlékeztek meg a néhány évvel ezelőtt elhunyt rijekai/fiumei magyar költőnőről, a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei alapszervezetének korábbi elnökéről.

– Viola Évával nem csak egyesületi szinten volt kapcsolatom, barátok is voltunk. A program elején nem mulasztottam el, hogy szóljak néhány szót a személyéről, majd magyar és horvát nyelvű verseiből olvastunk fel – nyilatkozta lapunknak Ács Marica, az egyesület egyik vezetője.

Programjukat Vinkovce város támogatásával valósították meg.

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület következő programja a magyar kultúrest lesz június 3-án.