Táncos, zenés kézműves foglalkozást tartottak múlt szombaton a Kórógy Hagyományőrző Egyesület szervezésében. A foglalkozásokat Nagy Bence vezette, aki a magyarországi Kőrösi Csoma Sándor Program keretében érkezett Horvátországba, és az itteni magyar közösség munkáját segíti.
Családias, barátságos légkörben a gyerekek is szívesen tevékenykednek, működnek együtt. Így gondolták a Kórógy Hagyományőrző Egyesület tagjai is, akik a hét végén egy vidám, zenés, táncos kézműves délutánra invitálták a település legfiatalabbjait.
– Kórógyon két évvel ezelőtt indítottuk el játszóházunkat, mivel a településen nem működik óvoda, ezzel szerettük volna segíteni a gyermekek szocializációját s egyben megkönnyíteni az óvoda- vagy iskolakezdést, beilleszkedést – magyarázza Cserepes Zoltán, az egyesület vezetője. A játszóházat eleinte a téli hónapokban működtették, de amióta megalakult a gyermek tánccsoportjuk, azóta heti rendszerességgel tartják összejöveteleiket. Elsősorban a kis táncosok számára szervezték meg a hét végi foglalkozást is, de szívesen láttak mindenkit.
A foglalkozásokat a hagyományőrző egyesület székházában Nagy Bence vezette, aki Magyarországról érkezett a Kőrősi Csoma Programnak köszönhetően, és fél éven át segít be az itteni magyar egyesületek munkájába. A múlt szombati program első részében az agyagozással ismertette meg a gyerekeket, a kézi technikával készült alkotásokat ki is állították a nap végén.
A zene és a tánc sem maradt el, Bence népi körjátékokat tanított meg a gyerekeknek.
Az eseményt a szülők és mások is támogatták: palacsintával és pizzával vendégelték meg az agyagozásban, táncban megfáradt társaságot.
Az egyesület vezetője elmondta azt is, hogy a nyári programoknak ezzel nincs vége, két hét múlva egy harkányi fürdőzésre viszik el a gyerekeket, a buszt és a belépőjegyet is az egyesület állja. Mint mondta, ezzel szeretnék megjutalmazni a kicsiket egész éves lelkes munkájukért.
{fcomments}