Az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy kihűlt a házassága. Hogy már nem vágyik a meghitt együttlétre, hogy már nem fűti a vágy a párja iránt, hogy már beszélgetni sincs kedve, és hogy egyre több minden idegesíti a társában.
Hosszú éveken át észrevétlenül távolodnak egymástól, és végül azt veszik észre, hogy szinte idegennel élnek együtt.
A párkapcsolat elején minden rózsaszín, vidáman, boldogan telnek az első hónapok. Később jönnek a gyerekek, és egyre kevesebb idő jut egymásra és saját magunkra.
Az álmok, a vágyak elmaradnak, többé nem beszél róluk senki. Akkor jön a döntés: válni fogunk!
Elválni valakitől az egyik legfájdalmasabb dolog az ember életében. És akkor még ott vannak a vitás kérdések, a nehéz elhatározások.
Mindenki kudarcként éli meg, de a legkiszolgáltatottabb helyzetben a közös gyerek van. R. azt hitte, rosszat álmodott, és abban reménykedett, hogy majd felébred.
Felébredt ugyan, de arra, hogy a felesége elhagyta. Ami eddig felépült, kártyavárként omlott össze. Kislánya kezét fogva nézte, ahogy az asszony összepakol és elhagyja őket.
Elhagyja őket egy idősebb, elvált férfi miatt, aki mellett olyan csábító a gondtalan élet – a pénz, a kényelem, a kényeztetés.
A gyerek pedig nem képes elfogadni az új helyzetet. Szereti a szüleit, hiányolja az anyja közelségét, és vergődik magányos fájdalmában. Feldolgozhatatlan számára, hogy anyja nincs többé mellette.
A házasság befejezése egy új fejezet kezdete is. Nem szabad elfelejteni, hogy csak a párkapcsolat szűnik meg, a szülői kapcsolat viszont egy életre szól.
R. próbálta a válást nem háborúskodással fogadni, mert ő mindenképpen a kislánya érdekeit is nézte.
Mindent megtesz, hogy kislánya biztonságban érezze magát, de még ő sem tudja feldolgozni az új helyzetet.
Sajnos az életben – ki így, ki úgy – mindenki megtanul egy igazságot: veszíteni tudni kell.
