Valamikor a 19-20 éves lányok már „vénlányoknak” számítottak, ha (még) nem mentek férjhez. Egyfajta szégyen is volt ez. A mai világban pedig divattá vált egyedül maradni. Sokkal jobban érvényesülnek, és még büszkék is arra, hogy szinglik, mert a közkeletű meghatározás mögött egy erős, magabiztos nő áll.
T. már 45 éves, és még mindig nem találta meg a megfelelő élettársat, de nem is nagyon igyekszik. Élvezi a szabadságát, az önállóságát, és nem is vágyik olyan társra, aki megszabja neki a tennivalókat. Nem tudna megválni ettől az életformától még akkor sem, ha egy különleges személy toppanna be az életébe. Bár néha vágyik arra, hogy megragadja az alkalmat, de a lelke mélyén tudja, hogy nem fog neki sikerülni alkalmazkodni az új helyzethez. Önálló lett és független. Nehezen tudna megbarátkozni egy komoly kapcsolat gondolatával. Annyira megszokta, hogy senkinek sem kell beszámolnia a programjairól, hogy kifejezetten nehezére esne elmondania másnak. Élvezi az egyedüllétet, mert ennek van kellemes oldala is: azt csinál, amit akar, anélkül, hogy bárkinek a kérdésére válaszolnia kellene.
A boldogság szerinte nem a hagyományos család szinonimája. Boldognak érzi magát házasság és gyerek nélkül is. Csak olyan barátnője van, akinél ugyancsak nem téma a házasság. Közös programjaikat a korlátlan szabadság jegyében valósítják meg.
Irigylésre méltó? Nem biztos, hogy az elkövetkező években, amikor már érezni fogják az idő múlását, nem válnak magányossá. Az évek rohannak, és majd eljön az az időszak, amikor eltűnik a fiatalság, a szépség, és a lélek is megöregszik.
T. még nem gondolkodik a jövőről. Józan ésszel csak a mára gondol, amit nagyon ki is tud élvezni. Kívánom is T.-nek és minden szingli nőnek, hogy maradjon meg az erős önbizalmuk, és soha ne szoruljanak rá simogató, vigasztaló kézre.
