Végre lesz gáz az Erdődi járásban

0
185
08-HUGYIK-IMRE-Dlyhegy

Erdődi járás – Néhány hónapon belül megoldódhat – több mint ötéves huzavona után – a gázprobléma az Erdődi járásban, így idén téltől már gázzal fűthetnek abban az 1650 háztartásban, amely kifizette a csatlakozási díjat – nyilatkozta lapunknak Hugyik Imre, ez Erdődi Járási Tanács tagja.

Mint ahogy korábban hírt adtunk róla, a vukovári Emanit cég volt az, amellyel 2002-ben 30 évre szóló megbízási szerződést írt alá az Erdődi járás a 110 kilométeres gázvezeték befejezése és az ezzel az energiahordozóval való ellátás biztosítása céljából. Ám a cég hirtelen tönkrement. Az Erdődi járás nem tehetett mást, 2008-ban beperelte a vállalatot, ám követeléseit aligha tudja érvényesíteni.  Ugyanis a járás hat településén 1650 háztartás és vállalat fizette be a 2350 kúnás csatlakozási díjat, de volt köztük olyan is, amely kilencezer és húszezer kúna közötti összeget tett le a „gázosítás” reményében.

– Sokan kénytelenek voltak újra visszatérni a fatüzeléshez, illetve árammal fűtenek. Ha minden igaz, már nem sokáig, mert a járás aláírta a Crodux céggel a szerződést, jelenleg a hálózat műszaki állapotát vizsgálják, így remélhetőleg a fűtési szezon kezdetétől már lesz gáz – mondja Hugyik Imre, az Erdődi Járási Tanács tagja.