A Várdaróc Magyar Kultúregyesület először kapott meghívást a Pest megyei Üröm település néptáncfesztiváljára, és először vettek részt Magyarország legjelentősebb néptánc- és népművészeti seregszemléjén, az Országos Táncháztalálkozón.
A Pest megyei Üröm egy dinamikusan fejlődő hétezres település, amely őrzi és ápolja hagyományait. Évente rendezik meg az ürömi néptáncfesztivált, amelyen a Várdaróc Magyar Kultúregyesületet a várdaróci és laskói fiatalokból álló Alfalusi Ifjúsági Tánccsoport képviselte.
– Az eseményre az ürömi Nagy Bence révén kaptunk meghívást, aki a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében töltött hat hónapot Horvátországba. Nagy segítségére volt egyesületünknek is. Itt-tartózkodása alatt Várdarócon lakott, így aktívan bekapcsolódott a munkánkba. A kapcsolat hazautazása után sem szakadt meg, így vehettünk részt az ürömi fesztiválon is – mondja Micheli Zsolt, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület elnöke.
A várdaróci és laskói fiatalok csapata nagy sikerrel lépett fel a pénteki néptáncfesztiválon, ahol rajtuk kívül még mintegy harminc művészeti együttes is bemutatkozott. Másnap pedig az egyik legjelentősebb magyarországi folklórfesztiválra, az Országos Táncháztalálkozóra is ellátogattak.
Ez az esemény gyűjti össze legnagyobb számban egy adott helyen és időben a legtöbb néptáncost, népzenészt. Az ideire is több ezren látogattak el a Kárpát-medencéből, de a tengerentúlról is. Két napra táncházzá vált a Papp László Sportaréna, az Alfalusi Ifjúsági Tánccsoport tagjai is beálltak táncokat tanulni, de a nagyszabású kézműves vásárt is körbejárták, ahol igencsak gazdag volt a kínálat táncos kellékekből, ruházatból.
A Táncház Egyesület által szervezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 1982 óta minden év tavaszán a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében várja az élő népművészet kedvelőit.
{fcomments}