Várdaróciak a felvidéki Nagydarócon

0
355
07-vardaroc-nagydarocon-2

Várdaróc település küldöttsége és a Várdaróc Magyar Kultúregyesület Daróca tánccsoportja július 5-7. között részt vett a felvidéki (Szlovákia) Nagydaróc Európa polgára elnevezésű rendezvényén.

Várdaróc és a felvidéki Nagydaróc település kapcsolata pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor mindkét település képviselői részt vettek a Kárpát-medencei Daróc nevű helységek első találkozóján. A következő összejövetel házigazdája Várdaróc volt, ahova a felvidéki Daróc településről is érkeztek vendégek. Itt egy közös pályázat is szóba került. A szót tettek követték, és a hétvégén Európa polgára címmel megrendezték az uniós pályázatból finanszírozott nagyszabású eseménysorozatot.
– Tartalmas hétvége van mögöttünk. Gazdag programmal készültek a szervezők. Az eseményen nagy szerepet kapott a kultúra és a gasztronómia. Mi vendéglátóink kérésére drávaszögi halászlét készítettünk, amelynek nagy volt a sikere a látogatók körében – számolt be Micheli Zsolt, Várdaróc polgármestere a felvidéki tartózkodásról.
A várdaróciaknak megmutatták a magyar-szlovák határvidék környékének a nevezetességeit. Ellátogattak a füleki várba is, amelynek a bástyájában a vár és a város történetét bemutató kiállítást is megtekintették. A rendezvényen a magyarországi Kardos és az erdélyi Nádasdaróc település képviselői is ott voltak. Utóbbiakkal és a vendéglátók képviselőivel július közepén a Nádasdarócon sorra kerülő III. Kárpát-medencei Darócok rendezvényen találkoznak legközelebb.

 

{fcomments}