Várdaróci kakas-ütés a đakovói karneválon

308
11-dakovo

Kelet-Horvátország legnagyobb karneválján vett részt vasárnap a Várdaróc Kultúregyesület. A település farsangi hagyományát, a kakas-ütést mutatták be. Az ország különböző részeiből érkező 70 farsangi csoport felvonulására több mint 12 ezer ember volt idén kíváncsi a 17. đakovói karnevál közönségeként.

A hét végén, szombaton és vasárnap Đakovo városát jelmezbe öltözött alakoskodók lepték el. A Đakovói busók néven elhíresült rendezvényt 1996 óta tartják meg, 2003 óta pedig a település a Horvát Karneválvárosok Szövetségének is tagja. Ez annak is köszönhető, hogy évente közel kétezer, jelmezbe öltözött résztvevője van a karneválnak, akik közül sokan az ország más vidékeiről érkeznek.
Várdaróci „kakasok” Đakovo utcáin
A rendezvény első napján a város sétálóutcáján a hagyományos farsangi és böjti ételeket mutatták be. Másnap délután került sor a különböző jelmezekbe öltözött csoportok felvonulására a város főutcáin A képzelőerő, a szellemesség és az eredetiség versengése, a színek és formák áradata, a négyezer jelmezes parádéja minden évben nagyszámú érdeklődőt vonz, idén a becslések szerint 12 ezernél is több kíváncsiskodó ácsorgott az utcákon.
A Várdaróc Kultúregyesület második éve kap meghívást a rendezvényre, így egyike lehetett a hetven farsangoló csoportnak.
– Fontosnak tartjuk, hogy településünk szokásait, hagyományait szülőfalunkon kívül is megismerjék, ezért is örültünk az első és a mostani meghívásnak is. A tánccsoport tagjai idén is kakasjelmezben vonultak föl, a kakas-ütéskor szokásos koreográfiát mutatták be. A nézők között volt, aki megijedt, mások nevettek, óriáskakasunk pedig ezúttal is szenzációnak számított – nyilatkozta lapunknak Lovrić Anita, a tánccsoport vezetője, hozzátéve, hogy ez a „kakasoknak” is jó alkalom volt a gyakorlásra, mert március 8-án Várdarócon kell helytállniuk a farsangzáró rendezvényükön.